Gyermekvédelem

  • gyerekek , merj álmodni

  • 2020-01-13

Állami gondozottként is van esély a sikeres életkezdésre

Saját lábra állni egy átlagos hátterű huszonévesnek sem könnyű, az állami gondozottaknak pedig még több akadállyal kell szembenézniük. Ebben nyújt nekik segítséget az SOS Gyermekfalvak Leaving Care programja.

Az SOS Gyermekfalvak adatai szerint naponta hét fiatal kerül ki az állami gondoskodásból és kezd önálló életet. A jogi szabályozás szerint ha dolgoznak, akkor 21, ha felsőfokú tanulmányokat folytatnak, akkor pedig 30 esztendős korukig maradhatnak a rendszerben. Az alapítvány ez idő alatt sem engedi el a kezüket: nagykorúvá válva a gyermekfalu Kecskeméten, Szegeden és Szombathelyen található Ifjúsági Házaiba költözhetnek, ahol a nevelők felügyelete alatt, de már lazább szabályok mellett kezdhetik a szárnypróbálgatást, míg az idősebbeknek segítenek albérlethez jutni, ahol többedmagukkal, viszont már önállóan laknak és gazdálkodnak. Az alapítvány szakembereihez szükség esetén továbbra is fordulhatnak, sőt számos közös programba is bevonják őket, amíg náluk élnek. A törvény szerint a fiataloknak jár egy úgynevezett otthonteremtési támogatás is, ez azonban nem sok mindenre elég, ezen kívül az SOS-ben élők külön lakhatási és életkezdési támogatásra pályázhatnak az alapítványnál. Mindezek ellenére nem könnyű számukra a függetlenedés. 

„Nemrégiben végeztünk egy online felmérést a vér szerinti családjukban felnőtt fiatalok körében arról, hogy milyen segítséget kaptak az önálló életkezdéshez. Az esetek felében a szülők támogatták őket, leginkább pénzzel, de segítettek a költöztetésben és az új otthonuk rendberakásában is, háztartási eszközöket adtak nekik, közel ötödük pedig lakást is kapott. Ennek ellenére a megkérdezett 20%-a kevésnek érezte a támogatást, és az anyagiakon kívül a legtöbben jobban örültek volna érzelmi segítségnek, illetve a hétköznapi életvezetéshez szükséges tanácsoknak” – mutat rá a segítségnyújtás különböző lehetőségeire Varró Gabriella, az SOS külső kommunikációs szakértője. Ebből látható, hogy még az átlagos körülmények közt élő fiataloknak is nehézséget jelent, amikor elköltöznek otthonról, pedig nekik van kit felhívniuk, van hová hazamenniük, ha gondjuk támad, a gyermekvédelemben felnövő kortársaiknak viszont egyetlen esélyük van, ezért nem hibázhatnak. 

„Fontos, hogy ezeknek a gyerekeknek minél több olyan program legyen elérhető, ahol támogatást, lehetőséget kapnak, és minél erősebb védőhálót építsünk köréjük” – hangsúlyozza a kommunikációs szakértő. Az SOS ebből a célból indította el az Európai Bizottság által finanszírozott Útravaló – LeavingCare nevű projektjét, amely során gyermekvédelmi szakembereket képeznek, akik megfelelő szemlélettel és tudással támogathatják az állami gondozottakat a bekerülésük pillanatától egészen az önállósodásig. A program másik pillérét egy online közösségi tér adja, ahol a fiatalok nemcsak egymással beszélhetik meg problémáikat, tapasztalataikat, hanem szakértőknek és céges mentoroknak is feltehetnek például ügyintézési, munkaerőpiaci, jogi, lakhatási kérdéseket. 


A szegedi Ifjúsági Ház | Fotó: Varró Gabriella

Talán ennél is többet jelentenek a közvetlen impulzusok, mint a pályaorientációs programok, ahol betekintést nyerhetnek különböző szakmákba, kipróbálhatják magukat gyakornokként vagy nyári munkán egy-egy munkakörben. Kecskeméten, Kőszegen és Orosházán egy uniós pályázat révén egyéb, például pénzkezelési ismereteket célzó képzéseket is szerveztek az állami gondozottaknak, hogy semmi se érje őket váratlanul a felnőtt életük megkezdésekor, emellett a szenvedélybetegségek prevenciója, a szexuális felvilágosítás, a családtervezés, a szülői feladatokra, gyermekvállalásra való felkészítés is lényeges szerepet töltenek be életkezdési esélyeik növelésében.

Még a rendszer tagja, de már az önállósodás útjára lépett a 21 éves Trájer Éva, akinek van egy lakása Orosházán, ám egyelőre csak hétvégente jár haza, és a hétköznapokat a szegedi Ifjúsági Házban tölti, ahol egy másik állami gondozottal él együtt. Itt ugyanúgy elvégzi a házimunkát és rendben tartja a szobákat, akárcsak saját otthonában. Amíg többen laktak egy fedél alatt, egy táblázatban vezették, ki milyen feladatokért felel, most viszont mindketten elpakolnak maguk után. Nevelőjük naponta-kétnaponta benéz hozzájuk, és interneten keresztül is tartják a kapcsolatot.


Trájer Éva | saját fotó

Évi jelenleg egy kisgyermekgondozó, -nevelő képzésre jár, mellette pedig recepciósként dolgozik. Korábban volt utógondozója, Novák Gyöngyi segített neki munkát találni, de most már maga intézi az ezzel kapcsolatos teendőket, mert – ahogy mondja –, ez az ő élete. Az álláskereséssel egyébként nem volt problémája: Orosházán ugyan nem, Szegeden viszont sok lehetőség közül választhatnak a pályakezdők. Inkább az jelent neki gondot, hogyan egyeztesse össze munkáját a tanulmányaival. „Eddig mindig állt valaki a hátunk mögött, így elég nehéz, hogy most már a magam ura vagyok. Aggódom, hogy nem fogok tudni megélni” – osztja meg félelmeit.

A fiatal mindig is szeretett kisebbekkel foglalkozni. Havonta pár alkalommal egy orosházi házaspár gyerekére szokott vigyázni, emellett volt nevelőszüleinek négyéves lányával is sokat foglalkozik, ennek hatására döntötte el, hogy ezt a pályát választja. „Amikor három évvel ezelőtt megismertem a családot, a kislány még csak kétesztendős volt. Jó volt látni, ahogy cseperedik, szerettem játszani vele, fürdetni” – meséli. 

Évinek nincs sok ideje a pihenésre: hétköznap iskolába jár és dolgozik, hétvégente pedig ügyeket intéz, például befizeti a számlákat és lakását szépíti. Volt nevelőszüleivel is ilyenkor tud találkozni, akikkel nagyon szoros a kapcsolata, „anyámnak” és „apámnak” szólítja őket. Van két testvére is, akikkel egyszerre került az SOS-hez, nővérei viszont már hamarabb önálló életet kezdtek.


Élet a szegedi Ifjúsági Házban | Fotó: Varró Gabriella

Hogy kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőlük, az állami gondozottaknak lelkileg is meg kell erősödniük, a gyermekfalunál ezért pszichológus is foglalkozik velük. „Gyöngyi révén kapcsolatba kerültem egy szakemberrel, akivel sokat beszélgettem, de a közeli barátaimon kívül nem szeretem másokkal megosztani a problémáimat. Ha új embereket ismertem meg, például az iskolában vagy a munkahelyen, akkor mindig kérték, hogy meséljem el, miért kerültem állami gondozásba, de évekig itt ülhetnénk, mire a végére érnék” – mondja Évi.  

Az átélt traumákról tehát nem, az elért sikereiről azonban szívesen mesél, emiatt is vállalt szerepet az alapítvány Árvácskák című videósorozatában, amely három, állami gondozásból kilépő fiatalt mutat be. „Huszonegy évesen van érettségim, szakmám és saját lakásom. Attól még, mert egy állami gondozottnak rosszul indult az élete, még jó irányba fordulhat a sorsa, ez rajta múlik” – biztat másokat, és reméli, kortársai erőt meríthetnek történetéből. A felnőtt lét küszöbén álló fiataloknak azt tanácsolja, ne féljenek a csalódástól, és merjenek lépni az álmaikért, a múlton való bánkódás helyett pedig a jövőre fókuszáljanak, ahogyan ő is teszi. Azt tervezi, szakmája és érettségije mellé főiskolai végzettséget is szerez. „A nevelőszüleim és Gyöngyi számomra a minta, akik arra ösztönöztek, hogy tanuljak, amíg lehet és legyek önmagam.” Öt év múlva egy bölcsődében, teljes állásban dolgozva látja magát. Szeretne párkapcsolatot is, amíg viszont nincs társa, a céljai megvalósítására koncentrál.

Fekete Fanni

Kiemelt fotó: A szegedi Ifjúsági Ház lakói süteményt készítenek húsvétra | Fotó: Varró Gabriella