Gyermekek, akikért lilába borul a Lánchíd

Világszerte minden tizedik gyermek születik túl korán. Az idegrendszer és a tüdő fejletlensége miatt a koraszülött gépi lélegeztetésre szorulhat, de az infúziós táplálás és a keringést segítő gyógyszerek is gyakoriak. November 17-én a legkisebbeket ünnepeljük; a koraszülöttek világnapján értük borul minden évben lilába – a remény színébe – a Lánchíd.

Önkéntes dalolók nyomában

A Te Hangodat Ismerem Alapítvány önkéntesei immár az ország 13 kórházának Perinatális Intenzív Centrum (PIC) osztályán éneklik az ismert dallamokat az inkubátorok mellett. Nem csak koraszülöttekről van szó, hiszen oxigénhiánnyal vagy valamilyen betegséggel, bár időre született gyerekek is a PIC-osztályon vannak elhelyezve, és az alapítvány önkénteseinek dallamai nekik is szólnak.

Az Alapítvány célja, hogy zenével és énekszóval segítse azokat a krízishelyzetben levő szülőket, akiknek gyermekei a PIC-osztályon vannak: hogy tudjanak kötődni, kapcsolatot teremteni a babájukkal az inkubátor falain keresztül is. Abban a helyzetben, amikor egy gyerek megszületik, számára az addigi biztonságos közeg megszűnik. Az egyetlen biztonságos pont ezért az édesanyja vagy az édesapja ismerős hangja, hangrezgése lesz. És nyugtázhatja: „A te hangodat ismerem”. 

Hazay Annamáriát, az alapítvány egyik szervezőjét egy szerdai napon a budai Szent János Kórházba kísértem el.

Szülők: „élő inkubátorok”

Köpeny, papucs, bemosakodás: enélkül be sem léphetünk az osztályra. Az osztályon ápolók sürögnek fehér ruhában; Ancsát itt már jól ismerik, örülnek neki.

Több kisebb szobában vannak az inkubátorok egymás mellett elhelyezve. Benézünk az egyikbe. Hangos csipogás, monoton zúgás és kábelek vesznek minket körül. Két édesanya épp készülődik. Ők is köpenyben vannak, bemosakodva érhetnek csak a gyermekeikhez. Az ápoló kiveszi az inkubátorból a gyermeket, bebugyolálja, majd az édesanya a mellkasára veszi a kisbabáját. Kenguruztatás. Így hívják ezt a körülbelül 2 órás intervallumot, amikor élő inkubátorként működnek a szülők. Ez nagyon jótékony hatású a gyerekekre és a szülőkre is. A gyermek és a szülő érzi egymás testi közelségét, egymás lélegzetvételét, az idő elteltével pedig egymásra hangolódnak, harmóniába kerülnek.

Előfordulhat, hogy egy hosszabb folyamaton kell végigmenni ahhoz, hogy a szülő feldolgozza a történteket és hozzászokjon a helyzethez.  Egy koraszülött ikerpár édesanyja is hasonlóan emlékszik vissza: „Először nem is mertem benyúlni az inkubátorba, nehogy valami kábelt vagy zsinórt megérintsek, és azzal rosszat tegyek nekik. Aztán rájuk tettem a kezemet. Utána jöhetett a kenguruztatás. Nem baj, ha az anyuka nincs kész az első pillanattól kezdve, idővel jobb lesz. De fontos, hogy a gyerek érezze, hogy a szülő ott van.”

Átmegyünk a következő szobába. Nagyon fontos pillanat tanúja lehetek itt. Egy koraszülött kisbaba édesanyja könnyezve hallgatja az inkubátor mellett állva Ancsa dalait. Egy idő elteltével odafordul az egyik ápolóhoz, és megkéri, hadd vehesse a mellkasára a gyermekét: ez az első alkalom, hogy ezt kéri. Most jött el a pillanat, hogy késznek érzi rá magát. Ancsával meghatódva nézzük, ahogy a fülig bebugyolált kisbaba először pihenteti édesanyja mellkasán apró kezecskéit: először hallja ilyen közelről édesanyja megnyugtató hangját, miközben Ancsa gitár kíséretében a Micimackót énekli.

Fotót készítette: Krajsek Adrienn

Gyógyító zene

Ezeket az intim szülő-gyermek pillanatokat segíti Ancsa a dalaival. „Megfordulhat az emberek fejében, hogy egy ilyen dramatikus helyzetben helye van-e az éneklésnek. Én azt mondom,  igenis helye van. Az énekléssel feszültséget tudunk oldani, félelmek alól tudjuk felszabadítani mind az édesanyákat, mind a gyermekeket. Érzelmileg nagyon erősen hatnak a legegyszerűbb gyerekdalok és a legismertebb népdalok is: az énekszó mindig segít, akár koraszülött intenzív osztályról, akár egészséges gyerekekről beszélünk” – meséli Ancsa. „A monitorokon keresztül látni lehet, hogy hogyan reagálnak a kicsik nemcsak az énekszóra, hanem elsősorban az édesanya, édesapa  hangjára. Stabilizálódik a pulzusszámuk, a légzésszámuk, az oxigénszaturációjuk, sokkal nyugodtabbak lesznek, vagy esetleg éppen úgy reagálnak, hogy egy kicsit felfokozottabb állapotba kerülnek; de mindenképpen reagálnak valahogyan” – folytatja. 

Ancsa csodás, megnyugtató hangja, az édesanyák dúdolása és a gépek csipogása együtt biztatják a babákat a küzdésre, az életre. Amikor az aggódó, szorongó szülők meglátják a gitárt, tudják, hogy valami jó dolog fog történni. „A zene, amit Ancsa idehozott, csodálatos. A gyermekeim és én is nagyon élvezzük.  Zene közben az egyik babám sokkal többet mosolyog, a másik pedig inkább nyugodtan hallgatja. Reggeltől estig megy a feszült tempó, és ez segít. Jó látni, hogy a gyerekek is élvezik, ez megnyugtat engem is, hiszen sokat kell küzdeniük. Nem a hangszín a fontos, hanem az, hogy énekeljünk, és szívből jöjjön. A zene mindig gyógyít” – mondja egy édesanya a könnyeivel küszködve, majd hozzáteszi – akik hozzánk hasonló helyzetben vannak, higgyenek s bízzanak a gyermekükben, támogassák őket, és jöjjenek, legyenek annyi időt velük, amennyit csak tudnak, mert attól fognak pozitívan fejlődni. A babák mindent értenek, mindenre reagálnak, látszik, ha elmosolyodnak, ha valami pozitívum éri őket. Biztatni kell őket, hogy erősek legyenek, mert minden kisbaba erős. Ott kell lenni nekik támaszként. Nem csak arról szól ez, hogy a gépeken fent vannak, és a gép majd jelez, ha baj van.”

Fotót készítette: Krajsek Adrienn

Minden húszperces foglalkozás után egyre jobban rácsodálkozom, mekkora erő és akarat van egy-egy ilyen pici babatestben. Megtisztelő és megható, hogy beleshetek ezekbe a pillanatokba. Csak hallgatom a Cifra palota, az Ég a gyertya, ég, majd a De jó a dió dallamait, és nézem az apró baba még apróbb kezeit, ahogy hol az édesanyja mellkasához ér, hol mintha a zenére mozgatná ujjacskáit. Közben Ancsa üzenete újra és újra visszhangzik a fejemben: „Énekeljen mindenki!”

Balla Júlia

A kiemelt fotót készítette: Krajsek Adrienn