Fenntarthatóság

  • tanítónő , iskola , környezetvédelem

  • 2019-11-07

Egy tanítónő harca a környezetvédelemért

A klímaváltozás kapcsán sokszor felmerül az egyéni és a kollektív felelősség kérdésének dilemmája. Mit tehetünk a saját közegünkben a környezetvédelemért? Erről beszélgettünk Melisek Blanka felvidéki tanítónővel.

Az egyik legveszélyesebb szemét a műanyag. Több fejszével vágjuk magunk alatt a fát azzal, ha ennyi műanyag szemetet gyártunk és használunk. Több mint 500 év is szükséges lehet a lebomlásához: ez azt jelenti, hogy ha most elteszünk egy vizet PET-palackban, még a dédunokáink gyermekei is vígan ihatnak belőle. Ráadásul, a lebomlása csupán apró részecskékre bomlást jelent. 

A téma kapcsán Melisek Blanka felvidéki tanítónővel beszélgettünk arról, hogy ő hogyan teszi élhetőbbé és fenntarthatóbbá a mindennapjait, illetve az iskolában hogyan buzdítja a diákjait erre. Mint a jövő nemzedékének felnevelője, hiszi, hogy a mi kezünkben is vannak lehetőségek a változtatásra.

Blanka szerint a műanyagmentesség egy folyamat: az ő életében ez a változás három évvel ezelőtt kezdődött, mikor a szelektív hulladékgyűjtés mellett döntött. Már két éve tartja az interneten terjedő műanyagmentes július kihívást, a többi hónapban pedig minimálisra sikerült csökkentenie a műanyaghasználatát. A kukászsák problémájára például Blanka egy édesanyjától ellesett, régi technikát alkalmaz: újságpapírral béleli ki a szemetest. Az ilyen alternatívák bár gyakran időigényesebb és kényelmetlenebb megoldások, de jelentősen visszaszoríthatjuk velük a műanyagtermelésünket.

Saját életmódjának megváltoztatása mellett az online térben, Instagramon és Facebookon is érzékenyíti a körülötte levőket: fényképeket, videókat posztol a tapasztalatairól, kísérletezéseiről. A tanítónő az iskolában a diákjainak is próbálja átadni a tudását és informálni őket ezen a téren. Az osztályteremben például három szemetest helyezett el, ahol a műanyag, papír és vegyes hulladékot külön gyűjthetik a tanulók. 

A hulladékcsökkentés és a szelektív gyűjtés kiemelt témaként szerepeltek a Föld napja alkalmából szervezett rendezvényen: a műanyag palackoktól szimbolikusan, bowlingozás keretében szabadultak meg, a tornateremben szétdobált szemetet pedig csapatmunkával a megfelelő kukába kellett dobniuk, így arról is tanulhattak, melyik hulladék hova kerüljön. Technikaórán vászonszatyrokat varrtak, amelyeket később a bolt előtt odaajándékoztak a helyi lakosoknak, hogy ezekbe vásárolják a pékárut. 

Fontos, hogy a gyermekek érezzék azt a hatalmas erőt, ami a generációjukban rejlik, és gyakorolják is azt. A Földnek szüksége van rájuk. Ebben segítik őket többek közt az olyan pedagógusok, mint Blanka, akik példamutatásukkal és játékos élmények segítségével megmutatják a tanulóknak, hogy ők is képesek a változtatásra.

A tanítónő hisz abban, hogy minél több iskolában elterjed ez a hozzáállás, annál nagyobb eredményeket érhetnek el együtt. „Kulcsfontosságú, hogy az iskolák ne legyenek közömbösek, és foglalkozzanak a témával. Próbáljanak minél kevesebb hulladékot termelni, a diákokat pedig figyelmeztetni akár arra is, hogy a tízórais zacskót ne dobják ki, hiszen másnap ugyanúgy hozhatják benne az elemózsiájukat. Lehet a segédeszközöket is úgy kialakítani, hogy egy használat után ne a kukában végezzék. Én például üres papírcetliket lamináltam, amelyekre filccel írok, így, ha már nincs szükség rájuk, le tudom törölni és következő alkalommal újra használni őket” – sorolja az ötleteket a pedagógus. „Mindig van lehetőség, csak meg kell találni.”

Saját bevallása szerint ő maga is folyamatosan tanul, újabb és újabb felfedezéseket tesz a témával kapcsolatban. „Nem kell fejest ugrani rögtön a műanyagmentes életmódba, haladjunk fokozatosan úgy, ahogy kényelmes” – tanácsolja diákjainak és másoknak is közösségi felületein. „Ha drasztikus megszorításokat teszünk, az nem fog minket boldoggá tenni. Érdeklődjünk, kutassunk, legyünk nyitottak az újdonságokra, így is igyekezve a Földünket egy tiszta, élhető bolygóvá tenni az utókor számára.”

Balla Júlia