Gyermekvédelem

  • kórházban , gyerekként kórházban , gyerekek

  • 2020-06-19

Fiatal önkéntesek a beteg gyerekekért

Hogyan segíthetsz egy kórházban lévő beteg gyereknek, ha nem vagy orvos? Például úgy, ha felvidítod, barátkozol és játszol vele, esetleg tanítasz neki valamit – ezt teszik az Amigók is. A megálmodó Amigóval, Forgács-Fábián Sárával beszélgettünk.

Szerző: Szabó Noémi

Sára 9 évesen közel egy évig volt kórházban. „Annyit érzékeltem az egészből, hogy mivel fáj a térdem, és nem érzem annyira jól magam, bevisznek, és azt mondják, hogy itt meg fognak gyógyítani, szüleim pedig biztosítanak róla, hogy minden rendben lesz, most itt leszünk egy kicsit” – árulta el Kadarkai Endrének. Aztán elmesélte, hogy az anyukája folyamatosan ott volt vele, hétvégén pedig az apukájával váltották egymást a szülők. Ők gondoskodtak arról, hogy a harmadikos kislánynak meglegyen a napi rutinja: reggel felkelt, nekiálltak tanulni, utána kikérdezték.

Nem mindenki ilyen szerencsés

Sára 20 évesen kérdezte meg először a családját, majd a közeli barátait, hogy lenne-e kedvük bemenni a kórházakba, hogy ott beszélgessenek, tanuljanak a gyerekekkel, amire tíz barátja is igennel válaszolt – ekkor indult az Amigos a gyerekekért. Azóta eltelt 5 év, jelenleg 170 egyetemista önkéntes 4 városban látogatja a betegeket. 

– A felelősségteljességben és az előre gondolkodásban változtam, amióta megalakult a szervezet – mondja Sára. – Amit az elején egy kis baráti társaságként lelkesedésből csináltunk, azt továbbra is lelkesedésből csináljuk, viszont a tetteinknek már sokkal nagyobb következményei vannak. Vezetőként szerintem a példamutatás az egyik legfontosabb dolog és egyben a legnagyobb kihívás is. Nem lehet azt mondani, és butaság is lenne, hogy a vezető tökéletes. Ugyanakkor úgy lehet rendszereket és rendet fenntartani, illetve következetességet elvárni a többiektől, ha vezetőként mi is arra törekszünk. Egy önkéntesekkel dolgozó szervezetben a megbízhatóság a legfőbb érték, így ennek megtartására nagyon ügyelünk.



Fotó: Amigos a gyerekekért

„Jaj, de jó, végre itt vannak az Amigók!”

Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal fogadják a gyerekek az önkénteseket, amikor már ismerik őket. Ezután kiugranak az ágyból, és rohannak a fiatalok felé, nem törődve az infúziós állvánnyal.

– Mi pedig aggódunk az állvány miatt, amíg rá nem jövünk, hogy a gyerekek hozzá vannak szokva, hogy húzzák maguk után a kerekein – meséli. Természetesen nem mindenki ennyire nyitott, előfordul, hogy egy kisgyereknek, akivel először találkoznak, kell némi idő, mire megnyílik. Tiniknél pedig egészen más taktika szükséges: az más, mint amikor egy hatévessel ül le valaki unózni.

– Egy Amigo félig felnőtt, félig gyerek – mondja Sára a kérdésre, szerinte mi a legnehezebb a munkájukban. – Ezért nem könnyű azt a felnőtt tudatosságot hozni, ami akkor szükséges, amikor egy gyerek elmondja a legféltettebb titkait, vagy épp mi is aggódni kezdenénk, esetleg elérzékenyülnénk. Hiszen nem lehet gyerekeket felvidító Amigo az, aki rendszeresen elsírja magát egy megható történeten. Eközben viszont teljesen őszintének kell maradnunk, hiszen a kicsik megérzik az ellenkezőjét.

Az arany középút nemcsak az érzelmek kimutatásában, hanem a határok meghúzásában is nagyon fontos. Bonyolult helyzet lehet egy tini és egy Amigo barátsága, hiszen majdnem egykorúak. 

‒ Amikor egy Amigo-fiú jár egy tini lányhoz (vagy fordítva) a kórházba foglalkozást tartani, meddig marad csak Amigo, és mikor gondol a gyerek már többet ennél? Láttunk olyat, hogy a kórházban fekvő tini fiú mind a húsz Amigo-lányba, aki megfordult nála, szerelmes volt, legalábbis egy órán át – meséli – Ezért nagyon fontos, hogy nem egy Amigo jár egy gyerekhez, hanem folyamatosan váltjuk egymást, így a gyerek egy csapat Amigóhoz kötődik.

Hosszú távú barátságok

Sára több korábbi interjúban is mesélt Zolikáról és arról a barátságról, ami a fiú és Sára férje, Ádám között alakult ki. Megismerkedésük óta Zolika nagyfiú lett: a kórházban fekvő súlyos beteg 13 éves kisfiú ma már 18 éves. Zolika és Ádám minden évben elmennek megnézni a Star Wars-t a moziba, bár amióta Zolika nagykorú lett, felmerült a gondolat, hogy az éves mozizást kocsmázásra cserélik.

– Csodálatos végigkísérni ezt az utat onnantól, hogy mi járunk Zolikához a kórházba, odáig, amikor már ő lát vendégül minket otthon az anyukájával együtt főzött vacsorával. Emellett a szülővel is jóban lenni, majd jóban maradni és ott lenni támaszként, amikor szükség van ránk: nagyon különleges érzés.

Amikor a gyerekekkel leülnek kézműveskedni, az Amigók azt tapasztalják, hogy a kicsik nagyon sokszor a szüleiknek és a testvéreiknek készítenek rajzokat, ajándékokat, szinte sosincs olyan, hogy maguknak csinálnak ilyesmit. Gyakran az is előfordul, hogy egy-egy ajándékot az Amigóknak alkotnak. Sára szerint egy kórházban fekvő gyerek nagyon kiszolgáltatott helyzetben van, mindenki neki akar segíteni, viszont ha végre ő adhat, az hatalmas magabiztosságot kölcsönözhet neki.


Fotó: Forgács-Fábián Sára

Alapítvánnyá válás és 1%

– Nem, az soha nem jutott eszembe, hogy abba kellene hagyni. Olyan viszont igen, hogy egy kicsit pihenni kéne, például egy este erejéig – válaszolja a kérdésemre.

A szervezet idén lett 5 éves, az első 2 évben nem alapítványként, csak egy baráti társaságként működtek. Alapítvánnyá válásuk után még 2 év működés kellett ahhoz, hogy 1%-ot fogadhassanak. Idén elsőként tudjuk felajánlani az Amigos a gyerekekért Alapítványnak az 1%-unkat. Ez eddig nem volt a prioritási listájuk elején. 2020-ban viszont kampányt indítottak: legfőképp a közösségi médiában és ismerősökön keresztül. 

– Nagyon nagy a verseny az 1%-ért. Egyes alapítványok 50-100 millió forintot áldoznak a marketingre, ami aztán, ha jól csinálják, meg is térül. De mi azt mondtuk, hogy nem szeretnénk beszállni ebbe a harcba, mert egyelőre nem úgy látjuk, hogy megtérülne, így inkább ismerősöket, Amigókat és az Amigók szüleit szeretnénk elérni – részletezi az alapító.


Fotó: Amigos a gyerekekért

Lelkesen és elkötelezetten

– Mindig lenyűgöz az Amigosban, hogy ennyi fiatal önkéntes nemcsak arra teszi fel a szabadidejét, a mindennapjait, a gondolatait és az energiáját, hogy a kórházban gyerekeknek segítsen, ami már önmagában egy hatalmas dolog, hanem arra is, hogy ezt az egészet együtt építsük és vigyük tovább – árulja el, amikor azt kérem tőle, hogy emeljen ki egy olyan dolgot, ami miatt nem felejtjük el többé az Amigókat. A csapat tagjainak olyan ötletei vannak és annyira hosszú távban gondolkodnak, mintha az alapítvány a sajátjuk lenne. Kívánom, hogy ugyanilyen lelkesen és elkötelezetten működjenek még sok-sok évig!