Gyermekvédelem

  • gyermekvédelem , Dear Society képzés

  • 2020-07-05

A gyermekjogok, mint „szükséges minimum”

Gyermekvédelmi érzékenyítés a Dear Society programban

Semmilyen politika, ideológia vagy vallás nem kérdőjelezi meg, a világ alkotmányainak kikezdhetetlen része, az ENSZ közgyűlése tízévnyi előkészítés után fogadta el az egyezményét – de mik azok a gyermekjogok, és miért kiemelten fontos beszélni róluk?

Szerző: Takács Anna

Azon túl, ami egyértelmű – a honlap és a cikkek –, a Menetszél Egyesület szárnyai alatt megvalósuló Dear Society program a színfalak mögött mást, többet is nyújt. A képzés a mentorok folyamatos (újságírói) támogatása mellett lehetőséget ad arra is, hogy kéthetente különböző, az újságírással és szociális témákkal foglalkozó előadásokat hallgathassanak meg a résztvevők: a félév során beszéltünk már többek között a hajléktalanságról, a helyes adatkezelésről és az etikusságról vagy a környezettudatosságról is.

Az egyik májusi, online alkalom legelején azt a feladatot kaptuk, hogy ruházzunk fel jellemzőkkel egy gyereket. Azt hiszem, nem szorulnak magyarázatra a tulajdonságok, amiket kiválogattunk; őszinte, kíváncsi, tiszta, bátor, humoros, játékos – ugyanakkor vágyik a szeretetre, naiv és befolyásolható is. A gyermekvédelem pedig valahol ennek a két kategóriának az elegyével foglalkozik: ami fontos a gyermekeknek és amire szükségük van.

Alázat, érzékenység és nyitottság a házban

A képzés vendégelőadója Benkő Fruzsi, az InDaHouse alapítója volt. Fruzsi az ELTE-n tanult szociális munkát, a gyakorlatát Rákospalotán töltötte, de több gyermekotthonban is dolgozott. Hosszú ideig a NANE-nél (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) tevékenykedett. Ezalatt az idő alatt nemcsak a hátrányos helyzetű gyerekekről, hanem a civil szervezetek működéséről is rengeteget tanult; 2013-ban fogalmazódott meg benne az InDaHouse ötlete, amit végül 2014-ben valósítottak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Perén, kizárólag adományokból. Ezt a finanszírozási formát egyébként azóta is tartják: a céljukat úgy fogalmazták meg, mint valami hosszú távút és folytatólagosat, amit nem lehet 3 éves pályázati szakaszokra bontani.

Az egyesület szegény sorsú gyerekek tanításával és fejlesztésével foglalkozik, jelenleg mintegy 135, javarészt budapesti önkéntessel (bár nagyon várják a Borsodban élőket is). Fruzsi szerint fontos, hogy alapvetően privilegizált segítők foglalkozzanak a hátrányos helyzetű gyerekekkel, akiknek – a többségi társadalomtól leszakadva – már kisiskolás korukban elvesznek az álmaik, hiába lenne ugyanúgy alapvető joguk, hogy minden lehetőséget megkapjanak az egészséges fejlődéshez és a kiteljesedéshez.

Áts Feri, a bully

A Unicef úgy kezdi rövid online összefoglalóját, hogy „a gyermekjogok nem elvont dolgok”. Valóban szeretünk úgy gondolkodni erről, mintha valami absztrakt fogalom lenne, amit könnyű emlegetni, ha éppen szükséges, de egyébként semmi igazán lényegeset nem mond ki – pedig az 1989-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezmény valójában mindazt a szükséges minimumot foglalja össze, ami minden gyerek alapvető joga. A dokumentum nagyot merített az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából, aminek a legfontosabb részleteit (mint például a jogot az élethez, a szabadsághoz vagy a magántulajdonhoz) valószínűleg már mindenki jól ismeri. De mi a helyzet a gyermekjogokkal?

Az egyezmény három fő alappillére közül az első és talán legkézenfekvőbb a védelem – minden gyermeknek joga van a biztonsághoz, legyen szó akár bántalmazásról, szexuális kizsákmányolásról, elhanyagolásról vagy épp háborús körülményekről. 

De nem kell ilyen messzire mennünk ahhoz, hogy találkozzunk a problémával. Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány jogásza egy pedagógiai előadásában úgy fogalmazott, „50 éve másképp hatott egy pofon, mint ma”. Nagyot fordult a gyermekvédelem világa, sokkal jobban odafigyelünk ezekre az esetekre, már csak azért is, mert – végre – megfogalmazzuk őket. A szüleinkben, nagyszüleinkben annak idején talán fel sem merült, hogy egy fenekelés vagy egy pofon nem volt teljesen jogos és indokolt, a verbális bántalmazásra pedig sokan ma is csak legyintenek; és bár valószínűleg a Pál utcai fiúk tragikus végéről vagy Harry Potter nagynénikéjéről nem a gyermekbántalmazásra asszociálunk először, mindkét helyzet iskolapéldája a bullyingnak vagy az elhanyagolásnak.

A második pillér a gondozás: ide tartozik például a jog az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz, a szociális biztonsághoz vagy az alapvető létszükségletek kielégítéséhez. Mindenekelőtt itt az olyan hátrányos helyzetű, a családjuktól megfosztott és fogyatékossággal élő gyermekekre kell gondolnunk, akik számára sokszor nem alapvetés a megfelelő ellátás – de nem csak az ennyire szélsőséges esetek tartoznak ide. Minden gyereknek joga van a játékhoz, a kultúrához vagy a szabadidőhöz is, a szülő elképzeléseitől függetlenül.

Talán a harmadik pillér, a részvétel a legkevésbé egyértelmű mind közül. Ugyan a jog csak a 18 éven felülieket tekinti felnőttnek, különböző büntetőjogi kategóriákban már a fiatal- és kiskorúak is felelősségre vonhatóak – még úgy is, hogy a társadalom egyébként gyerekeknek tekinti őket. Miért van az, hogy egy 16 éves már házasodhat, de legálisan nem fogyaszthat alkoholt? Miért nem vásárolhat dohányterméket egy 15 éves, ha (szülői beleegyezéssel) már dolgozhat nyáron a mekiben? Ez az utolsó kategória fogalmazza meg azt, amit gyakran elfelejtünk: a gyerekek egyre inkább képesek kompetens döntéseket hozni a saját életükkel kapcsolatban, ha hagyjuk őket. Ezekhez a döntéshozatalokhoz pedig elengedhetetlen, hogy tájékozottak legyenek: a harmadik pillér azt is kimondja, hogy a gyerekeknek joguk van a véleménynyilvánítás mellett ahhoz is, hogy ismerjék a Gyermekjogi Egyezmény pontjait, vagy hogy szociális felvilágosítást kapjanak. Ezekben segítenek az Amnesty Inernational programjai, csakúgy, mint a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért), a Hintalovon vagy a Unicef összefoglalói.

De mi történik ott a gyermekjogokkal, ahol az alapvető létszükségletekért is küzdeni kell?

Gyermekjogok a gyakorlatban 

Arról is megkérdeztük Fruzsit, mit jelent szerinte hátrányos helyzetűnek lenni – pontosabban, hogy kiknek is segít az InDaHouse. Az egyesület jelenleg 5 településen tart 110 gyereknek csoportos és egyéni foglalkozásokat, ahogy Fruzsi fogalmazott: „[a koronavírus-járvány ideje alatt] itt mi tanítjuk őket, nem a tanárok”; a tananyagon kívül inkább kompetenciafejlesztéssel és szociális érzékenyítéssel. Az iskolákban ugyanis javarészt fáradt pedagógusok küzdenek a gyerekekkel, de a térségben előfordul olyan is, hogy inkább napköziként működik egy tanóra, mert nincs elég szaktanár. A szülők gyakran nem tudnak otthon segíteni a házi feladatban – de egyáltalán nem azért, mert elhanyagolnák a gyerekeket. Egyébként is alacsony iskolázottságú a régió, a mélyszegénység miatt pedig közel lehetetlen a tanulmányokra koncentrálni. Ezeken a településeken szinte nincs egészségügyi ellátás, pár négyzetméteres, zsúfolt házakban laknak a családok (fűtésszezonban gyakran egy szobában), folyóvíz pedig csak nagyon ritkán van bekötve hozzájuk.

Mindezek mellett a gyermekvédelmi ellátórendszer szervezettsége is erősen hiányos a régióban. Míg a nagyvárosokban egy otthonról elszökött gyerek azonnal bekerül az intézményrendszerbe (például átmeneti vagy gyermekotthonokba), ezeken a településeken nincsenek biztonságban a gyerekek, hiába van akár kapcsolat a járási szervezetekkel. 

Az InDaHouse megtartóereje az, hogy ezeken az akadályokon felülemelkedve is vonzza az embereket, akik cserébe nagyon könnyen a bizalmukba fogadják az önkénteseket és a szervezőket. Az itt élőknek rengeteg területen lenne szükségük segítségre (akár a folyamatos anyagi gondok, a rossz infrastruktúra vagy a munkalehetőségek hiánya miatt), amelyek közül az egyesület a gyermekekkel és az oktatással kapcsolatos problémákra tud reagálni. Hiába kénytelenek azonban kereteket szabni a támogatott családokkal való együttműködésnek, már most rengeteg pozitív visszajelzést kaptak tőlük – és persze a gyerekektől, akiket egészen felnőttkorukig el szeretnének kísérni.