Nem mi és ők vannak – mi vagyunk együtt, emberek

Január 22-én a Dear Society képzésén Veress Ildikó, a Down Alapítvány gyógypedagógusa volt a vendégünk, aki immáron hat éve gyakorolja az Alapítványnál a hivatását.

Az alapok tisztázása

„De mi is pontosan a fogyatékosság?” – merült fel a kérdés. „Olyan tartós vagy végleges érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi vagy pszichoszociális károsodás, amely környezeti, társadalmi és egyéb akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételt korlátozza.” – tudtuk meg. A veleszületett vagy szerzett károsodás szinte bármely területet érintheti, így lehet szó mozgás-, hallás-, látássérültségről, siketvakságról, beszéd-, illetve értelmi fogyatékosságról, autizmusról, illetve ezek halmozódásáról is. 

Miután többféle gyakorlat keretében átbeszéltük és igyekeztünk megérteni, átélni a fogyatékosság típusait, Ildikó az értelmi fogyatékosságról külön is beszélt. Elmondta, hogy az értelmi fogyatékosság többségében a központi idegrendszer korai években kialakuló sérüléséből fakad. Ez a sérülés lehet örökletes vagy okozhatja baleset, illetve környezeti tényező. „Általánosan jellemző, hogy az érintettek teljesítménye egyenetlen, az érzékszervi észlelésük lelassult, fáradékonyak, emlékezőkészségük gyenge, meghátrálnak a szokatlan feladatok elől, a bonyolultabb szituációkban szoronganak. Az összefüggéseket nehezen látják át, érzelmi életük differenciálatlan és ingadozó” – sorolta Ildikó. – „Fontos, hogy megtaláljuk a motivációjukat, mert kellő motivációval könnyebben együtt lehet velük dolgozni. Természetesen az esetleges fizikai akadálymentesítés mellett a mentális akadálymentesítés is fontos.  Az összefüggések megértését segítő képekkel szemléltetve jobban megértenek mindent, és arra is figyeljünk, hogy ne barokk körmondatokban beszéljünk hozzájuk.”

Az autizmusról

Az általános alapismeretek mellett kiemelten foglalkoztunk az autizmussal. Ebben segítségünkre volt Lizanka, az Autista Vagyok Youtube-csatorna egyik szereplőjének videója, amelyben a lány összefoglalta, milyennek látja ő maga az autizmust:

„Autistának lenni olyan, mintha egyszerre lennék süket, néma, vak és mozgássérült, szervi károsodás nélkül. Süket vagyok, amikor zajban kell meghallanom a másik embert, viszont denevérfülű, ha csend van. Néma vagyok, ha hirtelen kell válaszolnom, vagy nagyon szorongok, amúgy rengeteget beszélek. Vak vagyok, ha hóban, vagy törtfényben néznék, de élesen látok minden apró porszemet a levegőben, vagy észreveszem a legapróbb változásokat a környezetemben. Sokszor vagyok vak szociálisan is. Mozgáskorlátozott vagyok, ha a koordinációs készségem hiányát nézem, de mégsem, mert amit az egyik kezemmel leejtek, a másikkal elkapom. Időnként úgy érzem, átkerültem egy másik univerzumba, aminek a nyelvét nem beszélem, szokásait nem ismerem.”

Belegondolni is nehéz, milyen nehézséget jelenthet mindez a mindennapokban. Ám a csapattal átbeszéltük azt is, hogy szerencsére egyre több olyan kezdeményezésről lehet tudni, amelyek a társadalomba való beilleszkedésüket segítve autista embereket foglalkoztatnak.  Így kiemeltük többek között a Dear Society képzéseinek is helyet adó KockaCsoki csokoládémanufaktúrát, ahol autista fiatalok dolgoznak; de megemlítettük az Autistic Art kézműves foglalkozásait is, amelynek keretein belül megvásárolható képekre, sálakra, noteszekre kerülnek a foglalkozásokon készült alkotások.

A mi felelősségünk

Ezek után magától adódott a kérdés: „Miben áll a mi szerepünk, nemcsak hétköznapi emberként, hanem leendő újságíróként?” Hiszen ami egyszer a médiában megjelenik, annak szemléletformáló hatása is lesz, az alakítja a gondolkodást. Ez viszont felelősséggel is jár: rengeteget tud segíteni vagy rontani egy-egy jól vagy rosszul megalkotott cikk, de akár egy-egy szóhasználat is.  Ildikó ebben azzal segített minket, hogy szemügyre vehettünk egy esélyegyenlőségi szótárat, amely az újságírói szakmán túl bárki számára hasznos lehet. A szótár ezen a linken érhető el.

  

Megtanultuk tehát, hogy a médiában óriási jelentősége van az integráló és nem megbélyegző hozzáállásnak, és ahhoz, hogy a társadalmi szakadékok ne mélyüljenek tovább, kommunikációra van szükség, a fogyatékossággal élőkről és a fogyatékossággal élőkkel egyaránt. 

Fontos továbbá, hogy a fogyatékosságra ne betegségként, hanem különböző állapotokként tekintsünk. Egy siket ember például akkor beteg, ha megfázott, de nem folyamatos betegségben él. Egy látássérült embernek azonban teljesen más a világa, a hétköznapjai, a problémái, a napi kihívásai, mint egy hallássérültnek. Ami azonban biztosan közös mindenkiben: szeretetre, tanulásra, párkapcsolatra, munkára éppúgy igényük van mind a fizikai, mind az értelmi fogyatékossággal élőknek, mint az ép embereknek.

A Down Alapítványról

Szeretet, tanulás, párkapcsolat, munka. Ezekre nyújt megoldást a Down Alapítvány, ahol Ildikó dolgozik. Elmesélte, hogy 1992-ben szülői kezdeményezésre jött létre az Alapítvány azzal a céllal, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyerekek, fiatalok és felnőttek életvezetése, önálló életének kialakítása minél jobban meg tudjon valósulni. Ez a kezdeményezés azóta egy komplex, átfogó szolgáltatásrendszerré nőtte ki magát, amely születéstől egészen időskorig foglalkozik sérült emberekkel.

Emellett az Alapítvány tevékenysége a szülői tréningeket is magában foglalja, hiszen egy értelmi fogyatékos személy fejlődésében fontos a fejlesztés korai megkezdése és a helyes szülői magatartás. A Down Alapítvány továbbá lakhatást, fejlesztést, oktatást, munkát és közösségi életet nyújt az érintetteknek, és támogatja a párkapcsolataik kialakítását, a vallási közösségeik működését. Az ügyfeleik, vagyis a foglalkoztatott fogyatékossággal élő emberek sportolnak, zenélnek, kézműveskednek, főznek, de részt vesznek a ház körüli tevékenységekben is.

Ildikó mindezek után arra bátorított bennünket, hogy ne féljünk kérdezni, segíteni, ne jöjjünk zavarba a másságtól, és forduljunk türelemmel és tisztelettel a fogyatékossággal élők felé. Vagy leginkább mindenki felé.

Balla Júlia

Képeket készítette: a Dear Society csapata