„Kék szív dobog a mellkasomban”

Szerző: Csillag Mercédesz

Helischer Szilvia több mint két éve segíti a csapatot. Ő már tudja, milyen, ha egy gázolás után újjáéled a főnixmadár. Szilvia tízéves korától rendszeresen mozog, több mint húsz évet kézilabdázott, öt éve fut. Főleg a terepfutást kedveli. „Ha egyszer kipróbálod, milyen az erdőben futni, azonnal eldől, szerelem lesz-e belőle – mondja emlékeiben elmerülve. – Amikor nekem az egyik barátom megmutatta a természet szépségét és a terepfutást, rögtön beleszerettem.” 

Egy pillanat dőlt el az is, hogy csatlakozik a Suhanj!-hoz. „Valaki megkért, hogy menjek el az alapítvány fitneszteremébe egy futóversenyhez megrendelt pulóverért. Korábban nem is hallottam róluk. Az első, ami feltűnt, hogy a recepciós pult nagyon alacsony, mert a kerekesszékes emberekhez van igazítva.” 

Kíváncsi lett, elkezdett hát az interneten kutatni az alapítvány után. Megörült a lehetőségnek, hogy miközben sportol, másoknak is segíthet. Szilvi ugyanis szociálisan roppant érzékeny, egész lénye a segítőszakmákhoz kapcsolódik. A munkahelyein az elmúlt nyolc évben hátrányos helyzetű tanulók számára nyújtott támaszt, jelenleg pedig roma diákokat mentorál a továbbtanulásban egy iskolán kívüli képzésen. „Azt gondolom, bármilyen tudással rendelkezel, bármilyen szakmában dolgozol, mindig meg kell találnod a módját, hogy segíthess vele másokon.” 

Szilvi számtalan barátságot kötött az önkéntesség évei alatt. „Amikor bemegyek az edzőterembe, mindig örömmel fogadnak, pillanatok alatt beszippant a légkör pozitív ereje!” 

Dacolt a megváltozhatatlannal

Futóversenyen az alapítvány fogyatékkal élő sportolója, a „Suhanc” körül négy kísérő alkot egy buborékot, az egyikük pánttal kapcsolódik a versenyzőhöz. „A csapattagok között fontos a bizalom, hogy közelebbről megismerjék, akit kísérnek, ne csak a pánt kösse őket össze” – magyarázza Szilvi. 

2019-ben a Vivicitta félmaratonon egy látássérültet kísért. Eszter hároméves koráig látott, a formákat és a főbb színeket a mai napig fel tudja idézni. Kisebb gyermekként szemüveget viselt, majd megvált tőle. „Dacolt a megváltoztathatatlannal – mondja róla az önkéntes. – Később képes volt arra, hogy feldolgozza a sorsát, és összhangba tudott kerülni önmagával.” Eszti zenél, fuvolán játszik, ennek köszönhető a ritmusérzéke is, amitől futás közben végig tartani tudja a harmonikus mozgást és tempót.”

A sport kapcsolódási pont

Szilvi egy másik önkéntessel, Nórával Run FORsi néven indított jótékonysági kampányt, hogy támogathassák az egyik barátjukat, Temesvári Orsolyát. „A huszonhét éves, mindig optimista Orsink korábban maga is adománygyűjtő futó volt. Azonban két éve a párjával futásból tartottak hazafelé, amikor elgázolta őt egy autó a zebrán. Eltört a gerince, megsérült a gerincvelő, negyvennyolc napot volt intenzív osztályon. Nyaktól lefelé teljesen lebénult – meséli Szilvi. – Úgy éledt újra, mint egy főnixmadár. Szeptemberben érte futjuk a Dunakanyar Félmaratont.”

Szilvit a Suhanj!-ban rengeteg Eszterhez és Orsihoz hasonló hőssel hozta össze az élet. „Mindenkinek megvan a saját története. Nap mint nap kitartó, alázatos munkával fejlesztik magukat, a szülők, a társak, a barátok, az edzők pedig mindent megtesznek értük – mondja. – A sport utat tör a szemléletváltáshoz, összekapcsolódási pont, a fogyatékkal élők sikeres integrációjának alappillére. Tiszteljük az egyéni értékeket, elfogadjuk a különbségeket. Itt mindenki különleges maradhat!

Kiemelt kép: DonRazzino / Suhanj!