feminizmus
2020-12-05
Férfias szakmában helytálló nők
Tényleg ezen a szakon szeretnél tanulni? Komolyan ez a munkád? Gyakran szembesülnek ezekkel a kérdésekkel azok a nők, akik „férfias” szakmát választanak. Megnéztük, milyen a nemek aránya a mérnöki, építészeti és tudományos szférában.
Szerző: Ivanik Regina
Nem csak a kockáknak lehet érdekes
„Sokak szerint az informatika csak arról szól, hogy egy szemüveges, állandóan a gép előtt ülő programozó kódokat ír. Viszont ennél lényegesen sokszínűbb, széles látásmódot adó terület! Kipróbálhatod magad információ-, termék- és projektmenedzsment, vagy akár üzleti elemzés vonalon” – fejtette ki Gabriella, aki IT üzleti elemzőként dolgozik.
Az Európai Bizottság által 2019-ben összeállított statisztika szerint az információ- és kommunikációtechnológia területen tevékenykedő nők aránya csak 17% az EU-tagállamokban. Függetlenül attól, hogy egyre inkább nő ez a szektor és a munkalehetőségek száma, a női munkaerő aránya mégsem emelkedik jelentősen. Ennek okai lehetnek a még mindig jelen lévő nemi sztereotípiák, továbbá az, hogy a középiskolás évek alatt is kevés olyan lehetőség akad, amely megismerteti a lányokat ezzel az ágazattal.
Forrás: Eurostat honlapja
Az Eurostat 2018-as kutatása is ezt támasztja alá. Míg európai uniós viszonylatban 10 technológiai vonalon továbbtanuló diák közül maximum 2 lány, Magyarországon ezzel szemben hozzávetőleg 10 hallgatóból csak minden 10. lány. Ez az arány Luxemburgban és Hollandiában a legalacsonyabb, míg Belgiumban akár 3-4 lány is ilyen szakon tanul.
Emellett az adott munkahely kultúrája sem mellékes. „Egyáltalán, maga miért tanul informatikát?” – szegezték ezt a kérdést egy IT gyakornoki állásinterjún az egyetlen női jelentkezőnek. Sipos Andrea IT termékmenedzsernek viszont kifejezetten pozitív tapasztalatai vannak: „Az én szakmámban Magyarországon a mérleg nyelve egyértelműen a férfiak felé billen, de volt olyan munkahelyem, ahol külön örömnek számított, hogy én vagyok az első női termékmenedzser. Ellenben akadt olyan is, ahol globális szinten a nemek közötti arány elérte az 50-50%-ot.”
Ettől függetlenül Gabriella és Andrea is elmondta, hogy előfordult a karrierjük során olyan szituáció, amikor megkérdőjelezték a szaktudásukat. Az, hogy a szektorban kevés női vezető van jelen, szintén eltántoríthatja a lányokat, mert ez tovább erősíti bennük a területről alkotott maszkulin képet. Pedig külföldön egyre több a női vezető: Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója, Ruth Porat, a Google pénzügyi igazgatója vagy Ellen Pao, a Reddit vezérigazgatója. De Magyarországon is akadnak motiváló példák: Andrea jelenlegi munkahelyén az ügyvezető-igazgató és a marketingvezető is nő, valamint alapvetően a nők aránya hangsúlyosabb a vállalaton belül.
A lakberendezésen túl
Habár a lakberendezést és a belsőépítészetet nőkhöz illő foglalkozásnak tekintik, a nők száma nem számottevő építészként vagy építészmérnökként. A többek közt erős matematika- és fizikatudást igénylő tárgyakat övező gondolkodásmód, miszerint „a fiúk úgyis ügyesebbek benne”, könnyen a lányok kedvét szegheti.
Pedig nemzetközi és hazai szinten egyaránt kiemelhetünk női építészeket. Közülük valószínűleg Zaha Hadid a legismertebb, aki Pritzker-díjat nyert, melyre „építészeti Nobel-díjként” is hivatkoznak. A kínai Guangzhou kantonban épített operaháza óriási sikernek számít! Odile Decq a kilencvenes évek végén a Velencei Építészeti Biennálén nyert Arany Oroszlánt, míg Marianne McKenna kanadai építész munkásságát a Kormányzói Építészeti Éremmel jutalmazták.
Magyar vonatkozásban Csomay Zsófia nevét érdemes megjegyezni, aki tavaly lett a MOME Építészeti Intézetén címzetes egyetemi tanár. Egyik legismertebb alkotása a Fő utcán található irodaház, mely a Linda sorozatban tűnt fel rendőrszékházként. Főbb elismerései: Ybl-díj, Pro Architectura, továbbá Prima-díjas és a Magyar Köztársaság érdemes művésze.
Tudós vagy államfő?
Sok múlik azon is, hogyan kezelik a középiskolákban a lányok matematikához, informatikához és más tudományos tárgyakhoz kötődő viszonyát. Annak ellenére, hogy a lányok általánosságban jobb eredményeket érnek el a különböző tantárgyakból, mégis kevesebben választják az előbb említett szakokat, amikor a felsőoktatás kerül szóba.
„Sokkal jobb lenne azt hangsúlyozni, hogy mérnöki vagy tudományos pályát bárki választhat, ugyanígy bárki indulhat a különböző iskolai megmérettetéseken. Nem feltétlenül csak az osztály legjobb matekosa, mert akit érdekel, hajlandó sok energiát és időt belefektetni, annak igenis megvan az esélye arra, hogy jó legyen. Függetlenül attól, hogy fiú vagy épp lány az illető” – mondta Pósa Evelin, aki biomérnök alapszakon végzett. „Amikor kémiaversenyre jelentkeztem, az egyik legjobb haverom meglepődve kérdezte, hogy komolyan én akarok-e menni. Nem azért, mert lány vagyok, és ne érthetném meg, hanem sokkal inkább azért, mert nem voltam belőle kitűnő. Később mégis ilyen szakra jártam egyetemre, ahol rengeteg érdekes dolgot és sok újat tanultam. Ráadásul nőtt az önbizalmam és a kitartásom” – tette hozzá.
Pósa Evelin (jobb szélen) cserediákként külföldön | Fotó: Pósa Evelin
Evelin szerint attól sem kell tartani, hogy túl egyhangú lenne a biomérnöki munka: „A kozmetikai vállalatot, ahol gyakornokként dolgoztam, kifejezetten azért szerettem, mert változatos volt. Kipróbáltam a fejlesztést, ahol sok terméknek és összetevőinek utána tudtam nézni. Miután beérkeztek az igények, a konkrét alkotási folyamatba is betekintést nyertem, amiben erős a biokémiai rész. Illetve a laboratóriumi vizsgálatokban is részt vettem.”
A természettudományok terén hasonló a helyzet. Madaras Liz és Lévay Krisztina, a Poliloop biotechnológiai startup alapítói egy teljesen újszerű baktériumkoktélt hoztak létre, melynek segítségével az egyszer használatos műanyagok hét hét alatt lebomlanak. Ezzel a környezetszennyezést próbálják megfékezni. Fontos Ellaine Sullivan munkássága is, aki molekuláris biológiában és virológiában szerezte meg doktori fokozatát az Edinburgh-i Egyetemen. Később neves gyógyszercégeknél dolgozott, majd a Carrick Therapeutics rákgyógyító központ vezetője lett, ahol gyógyszereknek ellenálló tumorokat kezelnek.
Sanna Marin, Finnország miniszterelnöke | Fotó: Sanna Marin Facebook-oldal
Mi a helyzet a politikában? Kiemelhető Sanna Marin, aki 2019-ben a világ legfiatalabb államfője lett: 34 évesen választották Finnország miniszterelnökévé. Ráadásul egy olyan koalíciós kormányt alakított, melyben minden pártvezető nő. Magyarországon ezzel szemben a nők aránya az Országgyűlésben csupán 11,6%. Az idei amerikai választásokon Kamala Harris írt történelmet. Ő az Amerikai Egyesült Államok első női, fekete és ázsiai felmenőktől származó alelnöke.
Akik majd mernek kockáztatni
„Tanítani kell a szülőket és magukat a diákokat is, ezért különféle workshopok vagy karriernapok keretein belül be lehetne mutatni olyan embereket, leginkább nőket, akik valamilyen, férfiasnak tekintett szektorban dolgoznak. Emellett több csatornát is fel lehetne használni ismeretterjesztésre, legyen az honlap vagy videó a személyes előadásokat kiegészítve” – vetette fel Gabriella a beszélgetésünk során.
Szerencsére már hazánkban is találunk ilyen kezdeményezéseket. A NaTe – Nők a Tudományban Egyesület célja a tudomány és technológia szépségeinek bemutatása. A Skool – Technológiai Oktatásért Alapítvány is arra sarkallja a lányokat, hogy próbálják ki magukat műszaki területen. Emellett a pályaválasztás előtt álló lányokat (és szüleiket) több IT területen dolgozó, inspiráló nővel ismertetik meg!
Reshma Saujani (bal oldalon), a Girls Who Code alapítója | Fotó: Girls Who Code Facebook-oldal
Az iWish ír szervezet és a brit WISE Campaign egyaránt arra buzdítja a lányokat, hogy tanuljanak tudományos, technológia, mérnök vagy matematika szakon. Ezen kívül a Girls in Tech többféle eseménnyel igyekszik népszerűsíteni a technológiai tanulmányokat a lányok körében, míg a Girls Who Code nonprofit szervezet programozó táborokat tart középiskolás lányoknak. Utóbbi alapítója, Reshma Saujani 2016-os TED beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a lányokat többnyire a kockázatvállalás és a hibázás elkerülésére nevelik, míg a fiúkat merészségre. Hozzáteszi, hogy ez a jelenség felnőttkorban is visszaköszön, mert a nők nagy része gyakran csak akkor jelentkezik egy állásra, ha teljes mértékben megfelel az elvárásoknak. Pedig ha felhagynak a tökéletesség hajszolásával, és megkapják a kellő támogatást, remek dolgokat hozhatnak létre.
Borítókép: pixabay.com