családon belüli erőszak , nők , Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen , Patent Egyesület
2020-12-31
16 Akciónap: a felismeréstől a változtatásig
A családon és párkapcsolaton belüli bántalmazás nem magánügy, hanem világszerte számtalan helyen előforduló súlyos, emberi jogi probléma. A nemzetközi 16 Akciónap kampány célja a nők elleni erőszak minden formájának felszámolása.
Szerző: Lovász Judit
16 Akciónap a nők elleni erőszak ellen
Az ENSZ meghatározása szerint „a nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában”. Ahogy a definíció is kiemeli, az erőszak a fizikai bántalmazáson túl egyéb, nehezebben észrevehető, rejtett formákat is takar, mely a korai jelek felismerését és a megelőzést egyaránt akadályozza.
A 16 Akciónap kampány célja a nők elleni erőszak felszámolása. Nemcsak a problémára fókuszál, hanem a megoldási lehetőségeket is bemutatja. Felhívja a nyilvánosság figyelmét a helyzet súlyosságára, és tájékoztatást nyújt, hogy az emberek felismerjék a nők elleni erőszak különböző formáit és kezdeti jeleit. Lehetőséget ad, hogy a résztvevők kifejezzék szolidaritásukat és támogatásukat az áldozatok felé, emellett rávilágít az állami, intézményi, hatósági fellépés fontosságára is. A rendezvénysorozatot 1991 óta rendezik meg világszerte. Nevét onnan kapta, hogy november 25-én, a nők elleni erőszak felszámolásának világnapján kezdődik, és 16 napig, december 10-éig, az emberi jogok világnapjáig tart. A kampány idei szlogenje a „Felismeréstől a változtatásig” nevet kapta, kiemelve a tájékozottság és az aktív beavatkozás fontosságát.
Idén a vírushelyzetre való tekintettel az események az online térbe költöztek át, mely lehetőséget nyújtott azok számára is, akik lakhelyük vagy családi állapotuk miatt nem tudtak személyesen részt venni az előző évek találkozóin. A 16 Akciónap egyik magyarországi szervezője a NANE Egyesület. A szervezet a saját Facebook-oldalán 16 eseményt hozott létre, melyek a nők elleni erőszak 16 témakörét dolgozzák fel. Ezek mindegyike egyfajta tudástárként is funkcionál: a posztokban számos hasznos információt, videót, kiadványt és linket gyűjtöttek össze a szakértők az érintettek, segítők és érdeklődők számára egyaránt.
Nők a Nőkért az Erőszak Ellen
A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994-ben jött létre azzal a céllal, hogy fellépjen a nők és gyermekek ellen elkövetett párkapcsolati és családon belüli erőszakkal szemben. Az egyesület egyik legfontosabb és legrégebbi tevékenysége a telefonos segítségnyújtás. A NANE segélyvonal, mely évente több mint 1500, bántalmazással kapcsolatos hívást fogad, teljesen anonim és ingyenesen hívható. Ha valakinek nincs lehetősége telefonálni – mert például a bántalmazó otthon tartózkodik –, használhatja az idén elindított chatsegély-szolgáltatást.
„A nők elleni erőszakot számos sztereotípia és tévhit lengi körül. Az egyik ilyen tévhit, hogy az áldozatok nem kérnek segítséget. Az áldozatok az esetek döntő többségében barátaiknak, családjuknak és ismerőseiknek is beszélnek az őket ért sérelmekről. A környezetüktől azonban sokszor nem kapják meg azt a támogatást, amire szükségük van, ehelyett áldozathibáztatással, a helyzetük elbagatellizálásával (pl.: »Nem akart ő bántani, csak elborult az agya!«; »Ilyen a házasság! «; »Mivel bosszantottad fel?«) találkoznak. Ezért kiemelten fontos, hogy magánemberként is tájékozódjunk arról, hogyan tudunk egy érintett nőnek segíteni, és hogyan kerülhetjük el az áldozathibáztatást” - meséli tapasztalatait Ötvös Veronika, a NANE Egyesület szakértője. A Hogyan segítsek? videó ebben próbál segítséget nyújtani egy valódi túlélő történetén keresztül.
Az egyesület nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre és a tájékoztatásra is. Iskolai prevenciós foglalkozásokat szervez, képzést nyújt olyan szakemberek számára, akik munkájuk során bántalmazott nőkkel kerül(het)nek kapcsolatba, emellett szakkönyvek fordításával és írásával erősíti a hazai szakirodalmat. A NANE nevéhez köthető a Kérsz teát?! színdarab, mely a szexuális beleegyezést és visszautasítást a tea fogyasztásával állítja párhuzamba.
Néma Tanúk, az elmúlt egy év áldozatai
A 16 Akciónap kezdő eseménye az előző években felvonulással egybekötött, idén pedig online megrendezett (és bármikor visszanézhető) Néma Tanúk megemlékezés. Magyarországon átlagosan heti egy nő hal meg családon belüli vagy párkapcsolati erőszak következtében. Nekik állít emléket az esemény, és őket jelképezik a piros sziluettek, vagyis a már „néma tanúk”.
A NANE Egyesület minden évben összegyűjti és a megemlékezésen összefoglalja a sajtóban is megjelent eseteket. A történetek nem egy esetben nagyon felkavaróak, de ismertetésük célja, hogy felhívja a figyelmet a probléma súlyosságára, a korai jelek felismerésének és a megelőzésnek a fontosságára.
„…D. Nóra, élt 24 évet. Élettársa bántalmazta, amibe a nő belehalt. A nő sérülései számát a szakértő sem tudta megállapítani…”
„…K. Éva, élt 42 évet. Élettársa megfojtotta, majd elásta. A nő el akarta hagyni a férfit, aki nem engedte őt dolgozni, és azt követelte, hogy szakítsa meg kapcsolatát mindenkivel. Az ölés után a férfi azt a látszatot keltette, hogy a nő elköltözött…”
Még hány Néma Tanú kell? (2018-as felvonulás) | Fotó: Kati Fanni
A párkapcsolati erőszak korai figyelmeztető jelei
Minden párkapcsolati erőszak más, ugyanakkor a bántalmazóval kapcsolatban azonosíthatóak olyan közös vonások, melyek utalhatnak a későbbi agresszív magatartásra. A korai jelek felismerése – akár az érintett, akár a környezete által – fontos lehet a megelőzésben, ezért a 16 Akciónap kiemelt figyelmet fordít a megfelelő tájékoztatásra.
Tipikus viselkedési forma, hogy a bántalmazó megpróbálja elszigetelni partnerét a családjától és barátaitól – ahogy az egyik Néma Tanú esetében olvashattuk –, befolyás alatt akarja tartani szabadidejét és pénzét, folyamatosan (alaptalanul) féltékenykedik. Nem hagyja, hogy partnere szakítson vele, egyre nagyobb függőség és kontroll kialakítására törekszik. A tipikus bántalmazó magatartásforma teljes listája megtalálható a NANE oldalán és az idei, a témával kapcsolatos eseményben is. A NANE Egyesület egy szemléltető videót is készített a legfontosabb figyelmeztető jelekről.
A korai jelek felismerése azért is kulcsfontosságú, mert idővel a bántalmazó kapcsolatból történő kilépés egyre nehezebb, a bántalmazás pedig egyre durvább lehet. Az ingatlanvásárlás, hitelfelvétel, az esküvő vagy a gyerek születése mind a bántalmazónak „kedvez”, mert nagyobb függőséget eredményez. Az erőszak a terhesség alatt vagy a gyerek születésekor súlyosbodhat – derül ki a Gyerekek a bántalmazó kapcsolatban eseményből. Az anyát érő bántalmazás a gyermekeket is traumatizálja, károsan hat a fizikai, lelki és társas fejlődésükre. A Valami csattant, Anya elesett videó egy gyermek szemszögéből mutat be egy ilyen történetet.
Részlet „A párkapcsolati erőszak korai figyelmeztető jelei” című videóból | Fotó: Lovász Judit
Hogyan hatott a koronavírus a párkapcsolaton belüli erőszakra?
Az idei járványhelyzet és kijárási korlátozások a családon belüli bántalmazásra is negatív hatást gyakoroltak. „A NANE segélyvonalon tapasztalt elbeszélések szerint a már eleve bántalmazó kapcsolatokban az erőszak sok esetben fokozódott az elmúlt időszakban. A nők sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek, egyrészt az összezártság, másrészt a gazdasági-pénzügyi hatások miatt. Volt, aki a segélyvonalon azt mesélte, hogy már tervezte a kilépést a kapcsolatból, de elveszítette a munkáját, és most teljesen a bántalmazójától függ. Nem egy hívás alkalmával osztottak meg olyan történetet, hogy – az eleve agresszív – férfi veszítette el a munkahelyét, és a megnövekedett stresszhelyzet következtében a családon belüli erőszak is erősödött” – számolt be tapasztalatairól Ötvös Veronika. A 16 Akciónap összezártsággal, karanténnal kapcsolatos összegyűjtött tudásbázisa az Összezárva a bántalmazóval eseményben található.
A 16 Akciónap a nők elleni erőszak egyéb, a cikkben nem említett aspektusaival is foglalkozik. A kialakított tudástáraknak köszönhetően tájékozódhatunk többek közt a lányok és nők elleni erőszak online formáiról, a tanárok által elkövetett szexuális visszaélésekről, a cégek, munkáltatók felelősségéről vagy éppen az önkormányzatok szerepéről is. Azt is megtudhatjuk, hogy a médiának milyen szerepe van abban, hogy hogyan ítéljük meg a nők ellen erőszakot: teljes mértékben elítéljük minden formáját, vagy épp áldozathibáztatással állunk hozzá. A 16 Akciónap oldalán az összes esemény és tudásbázis megtalálható.
Hova forduljak?
NANE ingyenes lelkisegély-vonal: 06-80-505-101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18–22 óra és szerda 12–14 óra között)
NANE chatsegély: szerda 16–18 óra között
NANE segélylevél: segelylevel@nane.hu
PATENT Egyesület jogsegély: 06 70 220 2505 (szerda 16–18 óra és csütörtök 10–12 óra között) vagy jog@patent.org.hu
Vészhelyzet esetén: 112 – a rendőrségnek kötelessége minden, családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyben eljárnia
Kiemelt kép: Eichner Hanna