„Mi nemcsak ezekért a gyerekekért dolgozunk, hanem az ő gyerekeikért is”

Szerző: Szabó Marianna

Honnan indult el az InDaHouse, és hová jutott el?

Az InDaHouse alapítója, Benkő Fruzsina egy tettrekész nő, aki az egyetemi tanulmányai után úgy érezte, hogy ideje végre hasznosítania a tudását. Szociális munkás tapasztalatai alapján azt látta, hogy a legtöbb roma gyerek kiesik az oktatásból, és emiatt nem tudják megvalósítani úgy az álmaikat, mint a nem romák. A kezdeményezés hat éve indult el Perén, amikor Fruzsi gyerekjátékokat vitt a faluban élő családoknak. Mára ez odáig nőtte ki magát, hogy minden hétvégén foglalkozásokat tartunk körülbelül 150 fiatalnak. Az óvodáskorúak iskolai előkészítőbe, az általános iskolások pedig tanodába jöhetnek hozzánk. Utóbbiak alkalmanként másfél órás foglalkozásokon vesznek részt, ilyenkor egy személyre szóló feladatlapot oldanak meg. Mivel elég nagyok a lemaradásaik már az általános iskolai tananyagban is, ezért főként a kompetenciák fejlesztésére törekszünk, mint például a szövegértés. Emellett csoportos és egyéni játékokon is részt vesznek, amelyeket az önkénteseink vezényelnek le.

Van egy kora gyermekkori programunk is, amelynek nincs alsó korhatára. Az önkénteseink fejlesztő játékokkal elmennek a résztvevő családokhoz, és megtanítják a gyerekeknek a színeket, a számokat vagy akár egy-két mondókát. Azt látjuk, hogy ezeknél az alkalmaknál a legfontosabb az önkéntesektől kapott személyes törődés, hiszen ezekben a családokban akár öt-hét gyerek is él, ezért kevés figyelmet kapnak. Az InDaHouse a gyerekekkel töltött idő miatt sikeres. Fruzsi mindig azt mondja, hogy mi nemcsak ezekért a gyerekekért dolgozunk, hanem az ő gyerekeikért is.

Benkő Fruzsina, az IDH alapítója | Fotó: InDaHouse Hungary

A személyes figyelem hiányán kívül mik azok a rendszerszintű hibák, amelyek miatt ennyire lemaradnak a gyerekek?

A szülők nagyon szeretik a gyermekeiket, és számukra is fontos az, hogy jól teljesítsenek a tanulásban, de mivel nehéz helyzetben vannak ezek a családok, ezért nem tudnak nekik elég hatékonyan segíteni ebben. Számukra is szívszorító látvány, amikor tehetetlenül végig kell nézniük azt, ahogy a gyerekek lemaradnak a többi kortársukhoz képest, és egyre rosszabb jegyeket kapnak. Az iskolák, ahova a gyerekeink járnak, túl vannak terhelve, miközben a tanulóik többsége valamilyen tanulási zavarral és/vagy magatartásproblémával küzd, amiben a tanárok egyáltalán nem kapnak megfelelő segítséget. Így egy folyamatos küzdés a munkájuk, aminek ők és a gyerekek a vesztesei. Azonban ez a gyerekek sorsára van rosszabb hatással, hiszen az ő életüket pecsételi meg az alapkészségeik hiányossága. Mi abban tudunk segíteni a történet résztvevőinek, hogy aktívan részt veszünk a gyerekek kompetenciának a fejlesztésében, és megmutatjuk nekik azt, hogy ők is képesek jó eredményeket elérni. Ezáltal nő az önbizalmuk és a lelkesedésük, ami nemcsak egy-egy gyermeknek, hanem a közösség többi tagjának is visszaadja a reményt. 

Hogyan éritek el a családokat?

Fruzsiék nagyon sok időt töltenek Hernádszentandráson, így egy szoros, bizalmi kapcsolatuk alakult ki az ott élőkkel. Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy túljelentkezés van a programra, és már várólistára is kerülnek gyerekek. Annak érdekében, hogy már a program elején megszólítsuk a résztvevőket, a feladatlapok mindegyike az adott fiatal érdeklődési köréhez igazodik, vannak például jégvarázsos vagy focis témájúak is. Nem lehet általános célokat megfogalmazni, mivel mindenki a saját képességeihez mérten, az egyéni tempójában halad a fejlesztés során. 

Hogyan tudjátok fenntartani a gyerekek érdeklődését?

Az önkénteseink nagyon jófejek, a gyerekek mindig hihetetlenül várják őket. El sem tudod képzelni, mennyire nyitottak feléjük. Szerintem, ha az én öcsémhez vagy húgomhoz odamenne egy vadidegen, akkor nem lelkesednének értük annyira, mint ezek a gyerekek. Ez is egy motiváció, hogy új embereket ismerhetnek meg, akik elmesélik nekik azt, hogy miket csinálnak még a program mellett. A jó hangulatú programokon túl van egy negatív motivációs szabályunk is: három hiányzás után kiesnek a programból. Megesik, hogy összegyűlik a három hiányzás, de ilyenkor mindig vissza akarnak jönni. Rájönnek, hogy valami fontos dologból kimaradnak. Ezenkívül nagyon vonzó számukra a minőségi időtöltés, és hálásak a tanodás pillanatokért.

Résztvevő gyerekek az IDH egyik programján | Fotó: InDaHouse Hungary

Mi kell ahhoz, hogy valakiből InDaHouse-önkéntes legyen?

A jelentkezők a weboldalunkon tudják leadni a jelentkezésüket. Miután ez megtörtént, felvesszük velük a kapcsolatot. Azután, hogy ki és milyen feladatokat fog ellátni, az már egy komplexebb kérdés. A tanodás önkéntesek elkötelezik magukat amellett, hogy egy éven keresztül minimum kéthavonta fejlesztéseket tartsanak. Néhányan akár havonta elutaznak a tanodába. Vannak feladatlapírók is, őket nemrég felvételiztettük. Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányan jelentkeztek Magyarországról. Döbbenetes, hogy a világ több pontjáig is elérünk, ahonnan folyamatosan jelentkeznek külföldön élő magyar fiatalok erre a pozíciónkra. Emellett vannak olyan önkénteseink is, akik a jótékonysági akciókat szervezik meg. Ugyan viszonylag kevés adománygyűjtést tartunk, de ruhavásárt, iskolakezdési vagy karácsonyi gyűjtést szoktunk szervezni. Maga a szervezet fenntartása is adományokból történik, ennek a gyűjtésében is aktívan részt vesznek az önkénteseink. Vannak mentoraink, akik sokkal személyesebb és felelősségteljesebb elköteleződést vállalnak magukra. Ők azok, akik tanácsokkal és lelkileg is támogatják a mentoráltjukat. A felsorolt önkéntesek munkáját a koordinátori csapatunk szervezi meg és irányítja. Fruzsi és a munkatársai pedig az abszolút mindenesek a szervezet működtetésében.

Szoktatok tréningeket tartani az önkénteseknek?

A felkészítésük során érzékenyítő programokon vesznek részt, és különböző játékos feladatokat kell végrehajtaniuk. A feladatlaposok tréningje online zajlik, ahol megismerhetik a korábbi munkákat, ami alapján megtudhatják, hogy is néznek ki ezek a lapok. Vannak tankönyvadatbázisaink is, amelyeket minden önkéntes felhasználhat a közös tanulásokhoz. Ezeken kívül hathetente szupervíziót tartunk a csapatnak. Ezeken az alkalmakon átbeszéljük azt, hogy kivel mi történt mostanában: ilyenkor nagyon sokat kapunk és tanulunk egymástól is. 

Mitől vagytok mások, mint a többi hasonló szervezet?

Amikor idekerültem, az volt az első dolog, ami szemet szúrt, hogy az önkéntesek mennyire felnőttek. Arra gondoltam, én is ilyen szeretnék lenni. Olyan, aki gyermeki jóindulattal, lelkesedéssel és humorral tud a világ felé nyitni még akkor is, amikor döbbenetes élethelyzeteket ismer meg. Az önkénteseink személyisége és a hitelességük teszi olyan varázslatossá a hangulatot. Emellett minden héten másokat ismerhetünk meg, hiszen mindig más-más emberek jelentkeznek hozzánk azért, hogy részt vegyenek a közös munkában.

Milyen változásokat hozott a munkátokba a vírus?

Kezdetben nem volt egyértelmű számunkra sem, hogy hogyan fogjuk tudni megoldani ezt a járvány okozta helyzetet, de mostanra már kialakult a válasz, ami nem más, mint az online átállás. Még a járványhelyzet elején létrehoztunk egy Excel-táblát, amelybe mindenki beírhatta, hogy ki melyik gyereknek fog internetes órákat tartani. Voltak gyerekek, akik hetente többször is részt vettek ezeken az alkalmakon, és voltak olyanok is, akiket nagyon nehezen lehetett elérni. A hatékonyságunk nagyban függött a másik fél lelkesedésétől és a gyerekek nevelőinek a rátermettségétől. Például ahol egy nagymama neveli a gyerekeket, aki nem tudja bekapcsolni a számítógépet, ott sajnos nem tudott megvalósulni az online tanulás a gyerekekkel. 

Jelenleg kevesebb önkéntes utazik le a tanodába, mivel betartjuk a biztonsági előírásokat.  Sokan csak azért mennek le a gyerekekhez, hogy segítsenek nekik részt venni az online alkalmakon egy tablettel vagy laptoppal. Összeségében a legtöbb gyerek nagyon jól vette az eddigi akadályokat. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy már a vírus előtt is tartottunk Skype-on foglalkozásokat, emiatt nem mindenkinek volt új ez a felállás.

A járvány idejére a korrepetáló program átkerült az online térbe | Fotó: InDaHouse Hungary

Mennyire együttműködőek az iskolák?

Fruzsiék és még pár mentor korábban is járt a gyerkőcök fogadóóráira, de amióta beütött a vírus, sokkal szorosabb a kapcsolatunk az iskolákkal. Régebben nem igazán tudtak minket hova tenni az iskolák, de a tavaly tavaszi karantén végén még egy köszönőlevelet is kaptunk a munkánkért. Valószínűleg az elején furcsállták, hogy hirtelen megtáltosodtak a gyerekek, és jól kezdtek el teljesíteni az iskolákban. Lehet, hogy azt hitték, helyettük írjuk meg a feladataikat, de ez persze nem így történt. Mára már felismerték, hogy együttműködünk velük, és valóban segítjük a gyerekek fejlődését. 

Voltak olyanok, akik egyáltalán nem tudtak részt venni a távoktatásban?

Alapvetően, amikor az iskolák azt mondták, hogy másnaptól online oktatásra váltanak, akkor ezeknek a gyerekeknek gyakorlatilag ideiglenesen szünetelt a tanítás, mivel nem volt hozzá megfelelő eszközük. Ekkor azonnal gyűjtésbe kezdtünk, és számítógépeket vittünk le nekik. Hatalmas támogatónk volt az Amigos a gyerekekért nevű szervezet, tőlük kaptunk például tableteket. Viszont még így is volt olyan gyerkőc, aki egy pici asztal mellett állva tudta csak meghallgatni az órákat. Ezek a körülmények nem megfelelőek a hatékony részvételhez, de igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy folytathassák tanulmányaikat az online térben is. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy az iskolák még jobban elengedték ezeknek a gyerekeknek a kezét – mondván, hogy ők úgysem fogják ezt a tudást kamatoztatni a jövőben. Természetesen nem túl valószínű, hogy gyökvonásból fognak megélni, de muszáj tudniuk azt, hogy ők is számítanak! Másképpen elveszítik a reményt, és könnyen iskolaelhagyókká válhatnak.

Kiemelt kép: Személyes korrepetálás | InDaHouse Hungary