A fenntartható építészet küldetései

Szerző: Domján Julcsi

A Kortárs Építészeti Központ egyik alapító tagja vagy. Mesélnél arról, hogy a KÉK hogyan fogalmazódott meg? Milyen problémákra ad választ?

15 évvel ezelőtt azt éreztük, hogy a hazai városfejlődésben, építészetben fontos folyamatok és hiányosságok vannak, viszont senki nincs, aki ezekkel szervezeti szinten foglalkozna. Alapításakor a KÉK ezt az űrt kívánta betölteni. Egy olyan kulturális szervezet volt a cél, amely az építészettel, kortárs ügyekkel foglalkozik. Idővel létrejöttek más, hasonló fókuszú intézmények, a KÉK az ő együttműködéseikben is sokszor megjelent. Miután egyre több tapasztalatunk lett abban, hogy kiállításokat, előadásokat, neves építészeket hozzunk el Magyarországra, elkezdtünk saját tartalmat gyártani. Mindeközben pedig tevékenyen részt vettünk a városi kultúra és az építészet működésének alakításában. Mindezt olyan projektekkel, amelyeknek nem pusztán az volt az ambíciója, hogy szórakoztató vagy tartalmas programot szervezzenek, hanem az is, hogy változtassanak valamit azon a közegen, amiben megszületnek.

Az építészeti szakma oldaláról milyen lehetőségek vannak a városi fenntarthatóság alakítására?

Rendkívül dinamikusan fejlődik az a terület, ahol műszaki megoldásoknak nyújtanak egyre jobb feltételeket a fenntartható épületek tervezésére és megvalósítására. Egyre több hozzá az eszköz, építőanyag, folyamat, és minél inkább ilyen megoldásokban gondolkoznak az építészek, annál fenntarthatóbbak az építmények. De ez a megúszós válasz. Szerintem ennél van komplexebb, ambiciózusabb küldetés is. Hiszen egyrészt lehet ez szellemi feladat is, a fenntarthatóság kritériumainak, gyakorlatának és az építészeti következményeinek mélyebb átgondolása. Ez azt jelenti, hogy akár az épületek programjában, esztétikájában, építészeti nyelvhasználatban, terek megfogalmazásában is meg tud jelenni a fenntarthatóság. Nem csak addig terjed ez a folyamat, hogy okos szellőzőrendszert vagy passzív fűtőrendszert tervezünk egy házra. Illetve az is lehet egy misszió az építészek számára, hogy saját tervezői praxisukból kilépve támogassák adott esetben a megrendelőket, beruházókat. Formáljanak az ő hozzáállásukon is, hogy egy beruházás alapjaiban megjelenhessenek a fenntartható elemek. Ugyanezt természetesen városfejlesztési területeken is lehet képviselni. 

Az építészetben hogyan jelennek meg a környezetet kímélő anyagok, eszközök?

A fenntarthatóság már régóta alapfelvétel, szabványok szintjén jelen vannak. Ott vannak a minősítési rendszerek, például a LEED vagy a BREEAM, amelyek többek között figyelembe veszik az építőanyagok teljes életciklusát. Vagyis a számítás a tervezéstől kezdve az épület valamikori elbontása után az újrahasznosításáig vagy hulladékként lerakásáig terjed. Tehát a teljes időszak alatt minősíti a környezeti terhelést, a szennyezés mennyiségét, nem csak arra az időszakra, ami után az az anyag beépült az épületbe.

Itthon ebből mi látszik?

Érdekes, hogy hol jelent meg a fenntarthatósággal kapcsolatos szigorítás a mai építőiparban. Sok országban a közpénzből épülő beruházásoknak nem is kell feltétlenül megtérülniük. Fontosabb, hogy példát mutassanak a társadalomnak és a beruházóknak, ezért általában a középületek a legfenntarthatóbb, leginnovatívabb zöld épületek.

Itthon inkább az figyelhető meg, hogy a kereskedelmi irodapiac tette alapelvárássá a fenntarthatósági kritériumok teljesítését. Már nagyon kevés olyan felsőkategóriás irodaház van, amelyik ne lenne minősített és magasan fenntartható épület. Egyszerűen nem lehet eladni olyan beruházásokat, ahol ezek a feltételek nem teljesülnek. Nagy általánosságról beszélek, de azért ez pozitív fejlemény.

A lakáspiacon mindez már kevésbé érzékelhető. Ott a prémium kategóriás épületeknél szintén megjelent a fenntarthatóság, de sokszor még csak greenwashing jelleggel vagy műszaki érdekességként, nem pedig alapelvárásként. Arra viszont még kevesebb figyelem kerül, hogy hol épülnek a lakások vagy az irodák, hogyan integrálódnak, vagy mennyire fenntarthatóan kapcsolódnak a városi közlekedésbe és a város működésébe.

A kép forrása: Alexander Abero, Unsplash

A KÉK projektjei közül melyek tekinthetők jó példának a városi fenntartható fejlődés terén?

Leginkább azok, amelyeknek célja, hogy adott városi környezet szereplőit megszólítva, az ő ötleteikre támaszkodva fejlesszék és garantálják a fenntartható működést és fejlődést. Ilyen projektünk a Budapest100, aminek keretein belül társasházak közösségeit bevonva, a ház értékeiket láthatóvá tesszük, illetve lehetőség esetén ezeken alapuló potenciális fejlesztéseket segítünk elő.

A Csepel Művek programban nem a lakókról van szó, hanem az ott működő cégekről, illetve az épített környezet mellett elsősorban az ipari örökségről. Ennek során az ottani cégek sok generációs tudásának innovációs lehetőségeiről beszélgetünk most már több éve: hogyan lehet azt a területet az ott szunnyadó erőforrásokkal a főváros vagy legalább a kerület egyik új motorjává változtatni.

A Közösségi kerteket hoznám harmadik példának, amely elsősorban lakókra, de nem kizárólag a helyben élőkre építve, városi mikrokörnyezeteket próbál zöldebbé tenni. Nem is az egyes városrész fejlődésén van a fókusz, sokkal inkább a közösségeken, akik részt vesznek benne. Hiszen egy olyan életformára ösztönöz, amely önmagában talán fenntarthatóbban működik.

Persze számos ilyen program van még, és nem csak a KÉK-ben, de nekem ezekkel van a legtöbb tapasztalatom. Sok tekintetben például az a hallatlan közösségi összefogás, amely a pandémiás időszak tavaszi szakaszában sikeresen működött, és ami most furcsa módon szinte teljesen hiányzik, szintén a fenntarthatóbb irányba mozdította el azokat a városokat, közösségeket, akik ebben részt vettek.

Miért fontos az örökségvédelem a fenntartható városfejlődés során?

Ahol van egy jól kezelhető örökség, ott felesleges folyton új dolgokat építeni. A meglévő vagyon továbbfejlesztése mindenképpen takarékosabb és fenntarthatóbb. A bontás és építés rendkívüli környezetterheléssel jár, továbbá nagyon nagy erőforrásokat emészt fel. Továbbá ennek van egy absztraktabb megközelítése is, hiszen az örökség egy sok generáción felhalmozott tudás. Ez pedig erőforrás, amit sokkal kifizetődőbb hasznosítani, mint lecserélni, hiszen az tudásvesztéssel jár. Hosszú távon pedig sokkal jobban lehet ezekből építkezni annál, mintha mindig újrakezdenénk mindent.

Szerinted itthon mit tehet az átlagember, hogy hozzájáruljon mindehhez?

Egyén szintjén leginkább a saját életmódunkkal tudunk hozzájárulni. Ez annak a gondos megválasztását jelentheti, hogy hol lakunk, hogyan közlekedünk, mit fogyasztunk, hogyan működünk együtt másokkal a saját közösségünkben. Ezeket a kérdéseket mindenki felteheti magának a saját szakmájában is, és megtalálhatja azokat a területeket, szempontokat, ahol van még bőven tennivaló.

Kiemelt kép: Paula Prekopova, Unsplash