„A szülő feladata, hogy tudatosan legyen jelen az online térben”

Szerző: Domján Julcsi

Hogyan határoznád meg a sharenting fogalmát?

A sharenting kifejezés alatt azt értjük, amikor a szülők nagyon sok képet vagy videót osztanak meg különböző online platformokon a gyerekükről. Illetve hogy a szülői identitásukat nagyban befolyásolják a posztokra érkező pozitív visszajelzések. Ez pedig sokszor annyira szélsőséges irányba képes elmenni, hogy már kifejezetten szükségük van arra, hogy kitegyenek egy-egy képet, és várják a reakciókat annak érdekében, hogy jó szülőnek érezzék magukat, vagy hogy ne legyenek magányosak.

Mi állhat még a szülők gyakori képmegosztási szándéka mögött?

Azt gondolom, mindenkinél egyéni motivációk vannak. Viszont fontos figyelembe venni, hogy esetleg a szülőknek kevés lehet a tudása az internetről. Nem feltétlenül vannak tisztában azzal, hogy amit egyszer oda feltöltenek, az ott is marad vagy, hogy a felkerült, ártalmatlannak tűnő képekkel vissza lehet élni. Míg mi próbáljuk átadni nap mint nap a gyerekeknek, hogy mi az a tudatos jelenlét az online térben, a szülőknek ennyi idősen senki nem mondta el ezeket. Ők a gyerekekhez hasonlóan el vannak árasztva sokféle információval és felelősséggel, amelyek között gyakran nehéz kiigazodni. A szándék hátterében pedig előfordulhat akár az is, hogy úgy gondolnak a gyerekükre, mint a saját tulajdonukra, amivel azt csinálnak, amit csak szeretnének. De találkozhatunk azzal a jelenséggel is, hogy egy szülőn elhatalmasodnak a gyerekneveléssel járó nehézségek, feladatok, ezért szüksége van visszacsatolásra, megerősítésre abban, hogy jól végzi a dolgát. Ezeket pedig leggyorsabban a virtuális térből tudja beszerezni.

A gyerekekre nézve mik a sharenting lehetséges kimenetelei rövid és hosszú távon?

A sharenting több aktív veszélyforrást idézhet elő. Képek megosztásakor a szülők kevésbé mérlegelik az olyan kockázatokat, mint például, hogy ha a gyerekük felnő, és a barátai megtalálják róla a képeket, akkor kicsúfolhatják érte. Vagy hogy a fürdőruhában, akár meztelenül feltöltött fotók milyen gyorsan kerülhetnek át pedofilok által látogatott oldalakra. Ami egy fokkal kevésbé tűnik veszélyesnek, mégis azt gondolom, nagy felelőssége van benne a szülőnek, hogy mit tanul a gyerek az internethasználatról. Hiszen ők az életük első felében alapvetően mintakövetéssel fogadnak be mindent. A szülői posztolás pedig sokkal nagyobb hatással van a gyerekek későbbi internetes szokásaira, mint ahogy azt gondolnák. Ebből adódóan a felnőtt felelőssége az, hogy csak akkor osszon meg gyermekéről képet, ha már ő is érti, hogy mi történik. Ezáltal felismerheti azt, hogy nincs rendben, ha feltesznek a beleegyezése nélkül egy olyan képet, amelyen rajta van. Így később, ha például az osztálytársai akarnak egy számára kínos képet megosztani, tisztában lesz azzal, hogy jogában áll erre nemet mondani. Ugyanez igaz arra is, hogyha intim fotó nyilvánosságra hozásával zsarolják.

Kép forrása: Guillaume De Germain, Unsplash

Milyen hatással lehet egy tinédzser személyiségfejlődésére az, hogy miután regisztrált online platformokra, rengeteg olyan képet talál magáról, amelyeket a szülei töltöttek fel? 

A kimenetelek is nagyon vegyesek, de a leggyakoribb reakció a harag vagy az elárultságérzés, hogy nem védték meg őt eléggé. De bizalomvesztést is tud okozni. Viszont érdemes vizsgálni azt a kimenetelt is, amikor a gyerekek élvezik, hogy sokat posztolnak róluk, hiszen az ő személyiségfejlődésükre sincs feltétlenül jó hatással. Mert bár nyíltan nem szenvednek tőle, az önbecsülésükre, önértékelésükre, a megerősítések iránti igényeikre ez mind hat. Illetve egy gyerek sokkal kiszolgáltatottabb egy negatív kommentre, mint a szülők. Így megtanulhatja, hogy az ő identitása attól függ, hogy mit mondanak róla a neten. Továbbá lehet fokozott igénye arra, hogy bizonyos helyzetekben előtérben legyen, ami által minél több pozitív ingerhez juthat. Ez pedig tud akár olyan mértéket is ölteni, ami kielégíthetetlen, azaz, hogy nem elég neki a napi 10 lájk, hanem 100 kell legalább ahhoz, hogy azt gondolja magáról, hogy ő szép és jó. Ebből kikeveredni viszont nagyon nehéz, és komoly önsorsrontó körökkel is járhat. 

Mi az oka, hogy a szülők sem a jogokkal, sem az általad felsorolt eredményekkel nincsenek tisztában?

Az internet adta lehetőségek nagyon gyorsan és hirtelen fejlődtek onnan, hogy betárcsázós netet használunk otthon. Ehhez képest most folyton van egy telefon a zsebünkben, amellyel bármit lefényképezhetünk és megoszthatunk. Ebből fakadóan kevesebb képet nyomtatunk, a fényképalbumok helyett az emlékeink pedig mind az elektronikai eszközeinken vannak, vagy felhőkben. Amin van még térkép, iránytű, képszerkesztő, videólejátszó, diktafon és végtelen sok, más lehetőség. Ilyen nagy változással nehéz lépést tartani, illetve akkora hatalmat ad, aminek hatáskörével sokan nincsenek is tisztában. 

Van a sharentingnek esetleg pozitív hatása is? 

Igen, a szülőnek például segíthet, hogy kevésbé érezze magát egyedül. Illetve így meg tudja kapni azokat a megerősítéseket, amikre szüksége van. Viszont alapvetően erre más alternatívák is léteznek, de a posztolás a legegyszerűbben és leggyorsabban hozzáférhető megoldás. Mégis azt gondolom, hosszú távon nem vezet jó irányba, ha egy szülő mindig a külvilágtól várja a pozitív megerősítéseket.

Szerinted a platformoknak vagy a szülőknek kéne szigorítaniuk? Mik a lehetséges megoldások? 

Szerintem fontos lenne, ha a szülő és a közösségi média felelősségének határai találkoznának. De ehhez arra is szükség van, hogy ne legyen elfogadott gyerekekkel reklámozni vagy olyan jellegű képeket megosztani, illetve mémeket használni, amelyeken gyerekek vannak. Amíg ez nem fordul, addig bizonytalan vagyok abban, hogy a platformok bármilyen szigorúbb szabályozást bevezetnek. Így a szülő feladata, hogy tudatosan legyen jelen az online térben. Létrehozhatunk akár privát csoportokat, ahova a közeli ismerősöket, családtagokat hívjuk meg. Itt biztonságosan megoszthatjuk a képeket. De minden posztolás előtt érdemes végiggondolni, hogy miért akarjuk kitenni azt a fotót. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mire van általa szükségem? Hogyha sikerült felismerni a hiányt, amit pótolni szeretnénk, keressünk olyan alternatívákat helyettük, amikkel az offline térben betölthetjük a bennünk kialakult űrt. De hogyha mindenképp szeretnénk szülőként képet kitenni egy babáról vagy olyan korú gyerekről, aki még nem érti az internet világát, akkor ne mutassuk az arcát. Legyen a képen a keze, a lába, vagy legyen lefényképezve hátulról, nem felismerhető módon. Vagy az is jó alternatíva még, hogy a közös családi fényképet úgy publikálják, hogy a gyerek arcát valamilyen szerkesztőprogram segítségével kitakarják a képen. Hiszen így a szülő mégis posztol, tehát valamennyi pozitív megerősítést begyűjt, de közben egy nagyon erős példát is mutat a társadalomnak és a gyerekének. Amennyiben mégis megosztanánk teljes alakos, felismerhető képet gyerekünkről, akkor győződjünk meg arról, hogy fel legyen öltöztetve, továbbá, hogy az a kép olyan legyen, amit nem bánunk meg 10 év múlva sem, hogy kiposztoltuk. Vagyis nem kiszolgáltatott, nem kicsúfolható. Illetve hogyha eljön az az érettségi fok, amikor a gyermek már érti, hogy mi történik, akkor csak abban az esetben tegyünk ki róla képet, ha ő látta és beleegyezett.

Kiemelt kép: Manuel Schinner, Unsplash