Egy magányos generáció

Szerző: Kiss Luca

A koronavírus olyan kihívás elé állította a döntéshozókat, amelyhez foghatóval korábban nem találkoztak. A járvány megfékezésének egyik leghatékonyabb módja a személyes kapcsolatok redukálása. Sokáig fogunk emlékezni rá, ahogyan ölelés helyett az ablakból integetünk a nagymamának, kézfogás helyett pedig „összeöklözünk”. A vírus megkövetelte, hogy a legnagyobb közösségek személyes találkozásait a nullára csökkentsük, így az egész világon sorra zártak be az óvodák, általános és középiskolák, egyetemek. Magyarországon is ez történt, először egy évvel ezelőtt, 2020. március 16-án. A zárás miatt azonban a diákok nem veszthettek el egy teljes tanévet, így a kormány a digitális munkarend bevezetése mellett döntött. 

A járványhelyzet miatti intézkedések, így a digitális oktatás is mindenkit megvisel, mentális és gazdasági, de akár testi értelemben is. Rengeteg családnak kellett beruháznia különböző technikai eszközökre, erősebb internet-előfizetésre, mindezt akár úgy is, hogy a szülők elveszítették a munkájukat. Emellett nem szabad megfeledkezni a gyerekekről sem: rengeteg olyan élménytől fosztja meg őket a járvány, ami meghatározó lenne felnőtté válásuk során. Nincs szalagavatójuk, ballagásuk, szóbeli érettségijük. Kénytelenek lemondani a társaikkal közösen szerzett emlékekről, barátságaik, szerelmeik a képernyő mögé szorulnak.

Előnyök és hátrányok

Az online felületek oktatásba történő bevonása korábban is tervben volt, különösen a középiskolákban, az intézkedések miatt azonban ez már nem egy kiegészítő lehetőség volt, hanem kizárólagos módszer. Fontos érv a digitális oktatás mellett, hogy folytatódhat a tanulás és a tanítás, a pedagógusok megtarthatják a munkájukat, a diákoknak pedig nem kell céltalanul várni az iskolába való visszatérést. Azonban a problémák is hamar jelentkeztek, az iskolák közötti szakadékok még szélesebbé válnak. Egy budapesti elitiskola és egy eldugott zsákfalu általános iskolája közötti infrastrukturális eltérések még az offline oktatás alatt is szembetűnők. Egy olyan helyzetben azonban, ahol minden azon múlik, kinek van működő számítógépe, internete, végleg megnő a szakadék az iskolák, így a diákok között is.

Hiányos háttértudás

A digitális átállást a háttértudás hiánya is megnehezíti: a távoktatásban alkalmazott rendszereket sok szülő és gyermek nem tudja kezelni, használni.

A kép forrása: Pixabay

Magyarországon jelenleg körülbelül hetvenezer osztály és óvodai csoport oktatása zajlik online, nagyjából másfél millió gyermeket ültetve így a képernyők elé nap mint nap. Már akinek van képernyője. Merthogy a legfrissebb felmérések szerint száz háztartásra negyvenkét asztali számítógép és hatvanhét laptop jut. A helyzet súlyosságát növeli, hogy 2019-ben a magyar lakosság több mint tizenkét százaléka relatív szegénységben élt (a relatív szegénységben élők kevesebb pénzből gazdálkodnak havonta, mint az átlagjövedelem hatvan százaléka – a szerk.). Az ilyen anyagi helyzetben lévő családok kevés eséllyel tudták beszerezni az online oktatáshoz szükséges eszközöket. Pszichológusok és oktatási szakértők szerint bizonyos idő múltán természetes módon kialakul egy olyan halmaz a diákok között, akik leszakadnak, kimaradnak, megszűnik a rendszeres iskolai jogviszonyuk.

Technikai akadályok

– Jelenleg öten vagyunk itthon, mindenki használja az internetet, a három gyerek online tanul – meséli egy háromgyermekes édesanya. – Hiába stabil az internetünk, gyakran előfordul, hogy nem elég a sávszélesség ennyi eszközre. Vannak olyan többgyerekes családok az iskolánkban, ahol nem jut minden gyereknek számítógép, így valaki mindig hiányzik az online óráról.    

– Jelezzük a szülőnek, ha a diák nem halad, vagy nem vesz részt az órákon – meséli egy dél-békési gimnázium igazgatóhelyettese. – Előfordult, hogy a gyermekjóléti szolgálattal kellett felvennünk a kapcsolatot a sok hiányzás miatt, és gondozásba vették azt a diákot, akinek korábban nem volt erre szüksége. Az internetelérés általában nem probléma a mi iskolánkba járó diákoknak, de előfordul, hogy vannak olyan települések, családok, ahol nincs internet. Nem csak a tanulásról van itt szó. A szociális kapcsolatok alakulásáról, a konfliktuskezelésről, a közösségfejlesztésről, szerelmekről, barátságokról. Ezeknek lenne most itt az ideje, melynek hiányát sok diák egyre nehezebben visel. Természetesen vannak, akik még a jelen körülmények között is javítottak az átlagukon, és így is vállalják a tanulmányi versenyekre való felkészülést, de olyanok is, akik úgy tűnik, feladják. Nincs erejük bekapcsolódni, nincs kedvük visszaküldeni a feladatokat. És nem csak azokról van szó, akik nem teljesítenek jól a jelenléti oktatásban. Egyszerűen eltűnik a motivációjuk. Az a legextrémebb, hogy egy éve kezdődött az egész, és tizenkét hónap alatt a középiskolások két hónapot töltöttek az iskolában. Ez mehet néhány hétig úgy, hogy mindkét oldalnak hatékony és motiváló legyen, de most már nincs mibe kapaszkodni.

"Anyaiskola"

– Mi napirendet követünk – folytatja az édesanya. – Próbálunk mindenben az iskolai körülményekhez igazodni, a lányom „anyaiskolának” is hívja a napjainkat. Persze van, hogy nyolc óra helyett fél kilenckor kezdünk tanulni, és előfordul, hogy nem negyvenöt percig matekozunk, mert ha látom rajta, hogy elfárad, nem figyel, felesleges tovább erőltetnem. De órarend szerint haladunk, megcsináljuk a feladatokat, próbálok elmagyarázni neki mindent. Nekünk szerencsénk van, de fogalmam sincs, hogy az a szülő, aki mindemellett napi nyolc órában dolgozik, hogy oldja ezt meg. 

– Sok anyagot kapunk, de mindenre adnak elég határidőt. A rajz és a fizika működik a legjobban, vissza lehet kérdezni, a tanár segít, ha bárki elakad. De a legtöbb tantárggyal nem ez a helyzet. A tanárok jobban tudnak a jelenléti oktatásban magyarázni, így könnyebben megértjük az anyagot az iskolában, mint itthon – mondja egy fiatal lány, aki tizenöt éves, ősszel kezdte a gimnáziumot. Ahol eddig mindössze két hónapot töltött.

Kényszerű bezártság

– Szerintem a legnagyobb probléma az elszigeteltség – folytatja az igazgatóhelyettes. – Az iskolapszichológusunk sok diákkal és szülővel foglalkozik, több szülő külső pszichológushoz fordult. Arra biztatjuk őket, hogy ne szégyelljék, mert segítenek. Emellett az iskolákban dolgozó szociális segítőkre is lehet számítani.

A kép forrása: Pixabay 

– A lányaim nagyon szeretnek közösségben lenni, ezért nagy kihívás nekik ez a helyzet. A legkisebb még csak másodikos, hiányzik neki a társakkal való közös tanulás, a barátkozás, a játék. Egyre nehezebben viselik a bezártságot – folytatja az anyuka. 

– Nagyon hiányzik a társaság. Nincs kivel találkozni, szörnyű ez a bezártság – mondja a gimnazista lány. – A tanárokat nagyjából sikerült megismerni, de egymást nem. Kevés volt az idő. Online azért igyekszünk tartani a kapcsolatot, keressük egymást, együtt tanulunk. 

A szociális kapcsolatok megcsappanása a szakértők szerint is problémás. A középiskolás korú gyermekek esetében ez az időszak a szülőktől való leválásról szól, amikor különösen fontosak a kortárs kapcsolatok, társaságok. Épp azok, amiktől a járvány megfosztja őket.

"Nem normális, hogy össze vannak zárva a családok"

Azok a családok, ahol a szülők és a gyerekek is otthon vannak, komoly pszichés kihívással küzdenek. A kisebb gyerekekre ez pozitívan is hathat, élvezik a napközben rájuk irányuló figyelmet, de a nagyobbak rosszabbul élhetik meg a helyzetet, hisz identitáskeresésük, a szülőktől való leválásuk legfontosabb időszakában kénytelenek a teljes napot kizárólag a családjukkal tölteni.      

– Legyünk őszinték: nem normális, hogy így össze vannak zárva a családok – mondja az igazgatóhelyettes. – Ez főleg ott jelenthet problémát, ahol a diák nincs jó viszonyban a szüleivel, a testvéreivel. Tudjuk, hogy a kamaszkor nem mindig a felhőtlen családi kapcsolatokról szól, most pedig ki sem mozdulhatnak. Vannak olyan szülők, akiknek nincs munkája a vírushelyzet miatt, ami normál esetben is jelentős feszültségforrás, nemhogy most. A családi viszonyoknak ez nagyon nem tesz jót. 

A diákok mentális, lelki egészsége sem lehet utolsó szempont. Az, hogy a hátrányos helyzetű tanulók korábban legfeljebb szégyellték, hogy nem a legmodernebb laptopjuk, nem a legokosabb telefonjuk volt, ma már nem csak a szociális kapcsolatokban való hátrányt eredményezheti, hanem a többi diáktól és a tananyagtól való lemaradást is. Ez pedig hosszútávon bezárkózást, önbizalomhiányt, szorongást okozhat. 

– Emellett a gyerekek féltik a szüleiket, a nagyszüleiket, rokonaikat, barátaikat. Van, aki kistestvérre is vigyáz, ez a fajta felelősség plusz teher a diákoknak – véli az igazgatóhelyettes. – Az iskolavezetés azt kéri a pedagógusoktól, hogy segítsenek a diákoknak. Sok kolléga szabadidejében plusz órát tart, segít, támogat. Próbáljuk az érettségizőkben tartani a lelket, kiscsoportos konzultációra bejárnak, erre van lehetőség a járványügyi protokoll szigorú betartása mellett. Többen már azért mennek be, hogy lássák egymást. Az elmaradt programokat pedig még nem is említettem. Gólyatábor, szalagavató…  A diákok ezek nélkül az élmények nélkül fognak elmenni az iskolából.

Lehetőség helyett kényszer

A Menetszél Egyesület programjaként megvalósuló Netkorrep már a járvány előtt is fontos szerepet töltött be azon diákok életében, akiknek felzárkóztatásra volt szükségük, de nem tudták megoldani a magánúton történő korrepetálást. Az önkéntesek online órákat tartanak nekik, segítenek behozni a lemaradást. A programot a vírushelyzet nem érintette, sőt, már „rutinosnak” számítottak az online oktatás területén. A tevékenység céljait Kecskeméti Balázs foglalta össze, aki két éve önkénteskedik a programban, és alkalmazott matematikusként matematikát tanít.

A kép forrása: a Menetszél Egyesület Facebook oldala

– Végső soron nem tűzoltók vagyunk, hogy a következő dolgozatra jobb jegyet kapjon a diák. Próbáljuk az alapokat rendbe tenni, a hiányosságokat pótolni, hogy a tanulónak legyen egy stabil alapja, amire építhet. Tanárként az a feladatom, hogy megtaláljam a diákot hátráltató korlátokat, amiket segítek átugrani, hogy ezáltal fejlődjön, de nem tudunk mindenkin segíteni. Ott van igazán helyünk, ahol már rendezettek a körülmények, van internet, számítógép, és a családban érték a tanulás. Innen már csak mi hiányzunk ahhoz, hogy a gyerek azon a szinten teljesítsen, amire tényleg képes. 

Balázs tapasztalatai szerint a digitális oktatás számos lehetőséget rejt magában. Ő Berlinben él, így azért tud részt venni a Netkorrepben, mert az egész online zajlik. 

– 2019-ben, amikor elkezdődött a program, még nem volt járvány, így az online tér egy lehetőség volt, nem kényszer. Nagy előnye, hogy olyan embereket tud összekötni, akik amúgy nem ismernék meg egymást. Száznál is több tanár-diák pár van, és a legtöbb kettős megy is tovább félévről félévre, így személyes kapcsolat alakul ki köztük, ami meglepően könnyen működik online. Most mindenki a korlátokat látja, mert ez egy kényszerhelyzet, sokszor működik rosszul, de eljön az idő, amikor a lehetőséget látjuk majd az online felületekben. Jelenleg nincs olyan, amit nem lehetne online megoldani, megtanítani, nagyon széles az eszköztár, de ezt csoportosan elképesztően nehéz kivitelezni. Minél többen vannak a hívásban, annál nehezebb jól csinálni, elveszik belőle a személyes kapcsolat. Arról nem is beszélve, hogy kezdetben minden egyes online tanított percre öt további percet kell készülni. Ha egy tanárnak van heti húsz órája, nincs annyi óra a világon, hogy erre maradéktalanul felkészüljön. 

Az online oktatás nehézségei, negatív hatásairól még sokáig fogunk beszélni. Korábban korlátoztuk a gyerekek képernyőhasználatát, óvtuk őket a túl sok internetezéstől, kritizáltuk a technológiát, ma pedig csak ezek az eszközök állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy tanuljunk, és hogy kapcsolatban maradjunk egymással. A pedagógusok extrém kihívásai és a nyomás, ami alatt a diákok vannak, rányomja a bélyegét az online oktatásra. A tanárok fáradtak, a gyerekek motiválatlanok. Mégis valószínű, hogy amint újra kinyitnak az iskolák, azok a diákok is mosolyogva fognak belépni a kapukon, akik korábban inkább otthon maradtak volna. 

Kiemelt kép: Pixabay