zero waste , műanyag , menstruáció
2021-06-09
Nehéz percek – könnyű napok
Jelez az app: készüljek, holnap megjön. Hirtelen látom magam előtt azt az egy hetet, ami rám vár és utólag megértem, miért veszem tonnaszámra magamhoz a tábla csokikat úgy három napja, és miért vagyok kicsit feszültebb a szokottnál: meg fog jönni.
Szerző: Szigeti Kármen
De mit jelent ez ma?
Régen tabunak számított, ma viszont beszélni róla egyáltalán nem ciki, sőt, erő. Fáj is, görcsöl is, a tampon meg szúr, és amúgy is rosszul tettem be, a betét meg zörög, recseg, ropog.
Persze nem csak arról szól az egész, hogy van az a pár nap a hónapban, mikor ki sem lépnénk, és mondjuk a barátnőknek, hogy bocsi, de a hétvégén sehova! Többről szól. Ezeken a napokon ugyanis olyan termékeket használunk, amelyek nemcsak ránk és a közérzetünkre lehetnek károsak, de a környezetet is nagyban szennyezik.
Tampon vagy betét? Köszi, egyik sem!
Sokáig két alternatíva közül lehetett választani: az intimbetét vagy a tampon. Volt, aki egyikre, volt, aki a másikra esküdött, de sokan erre is, arra is. Mára azonban a környezettudatosságnak köszönhetően rengeteg alternatíva megjelent a piacon, személyre szabva. Ez a fajta menstruációs bumm pedig arra ösztönöz, hogy sokkal jobban szeressük a mensinket, figyeljünk magunkra és kényelmünkre egy olyan alternatívát választva, amely nemcsak elviselhetővé, de sokkal jobbá is teszi ,,azokat a napokat”.
Beszéljünk róla! Mert lehet!
Tehát a tampon szúr, dörzsöl, a betét pedig félrecsúszik és zörög, ebből kifolyólag nem sok olyan nővel találkoztam, akinek sikerült megszeretni a menstruációját. Mégis tesszük, amit ilyenkor tenni kell, de vajon tudatosan?
Mit is veszek?
A termékek csomagolásának hátoldalán a gyártó nem köteles feltüntetni az összetevőket, mert orvosi segédeszköznek minősül, de sokunk fejében megfordult már, hogy mi érintkezik közvetlenül a nyálkahártyánkkal. Sajnos sokan még ezeket a termékeket sem engedhetik meg maguknak a Magyarországon is fennálló menstruációs szegénységből adódóan, de érdemes tudni, hogy ezeknek a termékeknek a 90%-a nyers kőolajszármazékot, vagyis műanyagot tartalmaz, ami azt jelenti, hogy egy betétben négy nejlonzacskónyinak megfelelő mennyiség található. Egy nő élete során megközelítőleg 3000 napot, vagyis több mint nyolc évet menstruál, és közel félmillió forintot költ ilyen eszközökre, cirka 150 kilogrammnak megfelelő, összesen 12.000 darab betétre.
Az nagyon sok nejlonzacskó, és nagyon sok teknős.
Uniós szinten az összeg ugyan tagállamonként eltér, úgy 1500 és 7500 euró közé tehető, ebből az összegből a nők csupán 6%-ot fordítanak többször használatos eszközök beszerzésére, pedig hosszú távon költséghatékonyabb lenne, ez egyszeri kiadás esetén is 100 eurót jelent.
Az unión belül hazánkban a legmagasabb, 27%-os áfa is sújtja ezeket az alapvetőnek számító egészségügyi termékeket, mert nálunk egyelőre nem került bevezetésre a tamponadó. Erre válaszul egy petíció indult hazánkban az iho.2021 kezdeményezésének köszönhetően, amely azt hivatott elérni, hogy „ne legyen luxus nőnek lenni”, azaz 27% helyett csupán 5%-os áfát rójanak ezekre a termékekre, hisz Magyarországon tízből három nő nem engedheti meg magának, hogy ilyen egészségügyi termékekre kölcsön. De ha meg is engedheti, tudja, mit használ?
Fotó: Josefin, Unsplash
Jobb kint, mint bent?
Az intim higiéniai termékekbe rengeteg olyan vegyi anyag kerül, amely a nyálkahártyán keresztül felszívódik a hüvelyben, később ér- és szívrendszeri megbetegedéseket, meddőséget okozva. A pamut- (melynek alapanyaga a gyapot, egy olyannyira érzékeny haszonnövény, hogy rendszeresen permetezik gyom-, rovar- és gombairtó szerekkel) és/vagy műselyemalapú eldobható alternatívákat klórral, illetve dioxinnal fehérítik, illatanyagokat és felületaktív szereket tartalmaznak, a nedvszívó képességet pedig polikarbonát növeli. Egyes műselyemalapú tamponokban szén-diszulfidot mutattak ki, amely a korai menopauzáért és menstruációs zavarokért is felelős.
Napjainkban is sok olyan anyag van forgalomban, amely az emberi hormonrendszerre igen nagy hatást gyakorol, így a szaporodási képességre és a magzat fejlődésére is.
Az intim tisztálkodási szerek és az eldobható törlőkendők címkéin szereplő összetevők között parabéneket és triklozánt mutattak ki, amelyek szintén hormontartalmúak. A Tudatos Vásárló Egyesület oldalán megjelent termékteszt alapján arra jutott, hogy: ,,2014 augusztusában a WVE négy különféle Always betét összetételét tesztelte. A vizsgálat megállapította, hogy az összes termékből kijut káros anyag. Találtak többek között lehetséges rákkeltő kloroformot, fejlődési rendellenességeket okozó klórmetánt, valamint rákkeltő gyanúba került klóretánt és sztirolt.”
És kint?
Egy nő élete során 150 kilogramm, azaz két minibusznyi tampont/betétet használ el. Ezek a termékek bárhová is kerülnek, 450-500 év, mire lebomlanak. A mikroműanyag hatása a környezetre és egészségünkre még nem egészen ismert, de a tengerek ökoszisztémáját nagyban befolyásolja a menstruációs eszközök bomlási terméke, amely az egyik leggyakrabban előforduló hulladék az óceánokban is, ennek ellenére az Európai Bizottság csupán az ötödik helyen említi mint veszélyt. A Marie Conservation Society adatai szerint egy 100 méteres megtisztított strandon átlagosan 4.8 darab menstruációs hulladék található, a vízbe kerülve pedig hozzájárulnak az inváziós fajok és más mikróbák terjedéséhez, valamint negatív gazdasági hatással bírnak a turizmusra és a halászatra.
Tehát káros kint is, bent is.
Merre tovább?
Fotó: Monika Kozub, Unsplash
Tampon helyett kehely
Bár a menstruációs kehely nem újkeletű dolog, már az 1930-as években is szabadalmaztatta Lenoa Chalmers amerikai színész- és írónő (sőt még könyvet is írt róla), a kor prűd hozzáállásából kifolyólag nem lett túl népszerű, napjainkban azonban az egyik legkedveltebb alternatív megoldás.
Van miből válogatni a piacon. De hogyan kezdjünk hozzá?
Ha már tudod, milyen méretre van szükséged, érdemes még arra is figyelni, hogy száz százalékos orvosi szilikont válassz. Felülete sima, a végén méretre vágható fogantyú, amelynek hála könnyebb eltávolítani. Anyagának köszönhetően (százszázalékos orvosi vagy platinaszilikonból készült termék esetében) felhelyezés közben nem sérti a nyálkahártyát. Fontos, hogy rendszeresen fertőtlenítsd: napi használat során mosd el semleges szappannal. Sterilizálni fertőtlenítő tablettával vagy kifőzéssel lehet, amely 3-5-10 percig tart gyártótól függően. Ezt a legegyszerűbben egy erre gyártott sterilizáló tojással vagy egy erre kijelölt műanyag pohárban, vízzel megtöltve tudod megtenni, tárolni pedig a hozzá kapott szövettasakban tudod, semmiképp ne tedd légmentesen záródó zacskóba, mert árthat a szilikonnak.
A termék 3800–9000 Ft közötti áron érhető el a piacon, mely általában egy éven belül visszahozza a rászánt, összeget és a következő 10 évben megoldódik az a problémád, hogy elfogyott a fiókból a tampon.
A leggyakoribb ellenérv az, hogy a vér látványa taszító. Rendszeres felhasználójaként valóban furcsa látvány volt nekem is először, de mióta a kelyhet használom, sokkal közelibbnek érzem magamhoz a menstruációm, már nem utasítom el magamtól úgy, mint eddig, és teljes mértékben megbarátkoztam ezzel a velejáróval. A másik ellenérv pedig a nyilvános helyen való ürítés/tisztítás nehézsége szokott lenni. A kehely egyik nagy előnye, hogy a vákuumnak köszönhetően teljesen szagtalan, mert a vér nem kezd el bomlani, és akár 10-12 óráig is fent lehet, miközben egyáltalán nem érezni.
Érdemes tehát beruházni egyre, hiszen rengeteget lehet spórolni vele hosszú távon, még ha elsőre nagyobb kiadásnak is tűnik, emellett pedig a környezetet és önmagadat is nagy mértékben óvod.
Nem zörög, mégis szív
Ezzel párhuzamosan használható az általában pamutból készült mosható betét, melyet használat után a csap alatti kiöblítést követően a mosógépben 60 fokon moshatsz ki. Három méretben elérhető: kicsi, közepes és nagy. Csomagban és külön-külön is vásárolható, különböző mintákkal, melyek csomagban 8000 Ft-tól elérhetőek, darabáron pedig 2-3000 Ft-tól. Mivel a ciklus időtartama eltérő, mindenkinek egyéni, hogy mennyit vásárol belőle. Tesztelésre érdemes egy csomagot venni, amiben mind a három méret megtalálható, hisz előfordulhat az is, hogy egyáltalán nem komfortos. Sokan ódzkodnak tőle, mert azt gondolják, olyan, mint a pelenka, de találkoztam olyan véleménnyel is, aki a függőleges rögzítést hiányolja, vagy egyszerűen diszkomfortos a napközbeni, használatot követő tárolása a táskában.
Ezek a betétek általában 5 évig szolgálnak minket megfelelő használat mellett.
Joker: a bugyi.
A menstruciós bugyikról először egy cikkben olvastam, amely a This is Redy megálmodójával, Molnár Dórával készült, és számomra teljesen újkeletű dolognak hatott. A honlapjukat nézve nagyon szimpatikus volt, hogy testpozitív modelleken keresztül mutatják be termékeiket.
A közel 10 éve létező terméknek számtalan verziója elérhető a piacon. Céljuk egy olyan fehérnemű megalkotása volt, amely ötvözi a menstruációs kelyhet és a betétet, környezetbarát, tehát fenntartható, szivárgásmentes és kényelmes. Rengeteg szín és fazon létezik a vérzéshez igazítva, melyek darabja átlagosan 5500 Ft-tól 10000 Ft-ig elérhető. A tisztasági bugyi két mini tamponnak vagy egy betétnek, a közepes másfél tamponnak vagy két betétnek, míg az erős vérzésre megálmodott modell két és fél tamponnak és három betétnek megfelelő nedvszívó képességgel rendelkezik. Mivel ez egy hosszú távú befektetés, és egy menzeszre kb. 5-7 bugyi szükséges, kezdetben nagyobb kiadásnak minősül, ami ebben az esetben megközelítőleg 50.000 Ft-nak felel meg.
Ezeket a fehérneműket azonban bármikor tudod használni, nemcsak a menzesz alatt, és a költségeken is tudsz csökkenteni, hiszen nem kell elsőre megvásárolni a teljes menstruációs időszakra elegendő mennyiséget. Érdemes próbaidőszakot tartani, figyelni a kényelmedre, és kikísérletezni, hogy az alternatívák közül melyik az, amelyik számodra a legkényelmesebb, és akár kombinálva használni őket.
Mint mindenben, itt is a legfontosabb, hogy jól érezd magad a bőrödben, figyeld a tested jelzéseit és ez alapján hozd meg a számodra helyes döntést.
Én személy szerint a testem jelzéseit figyelve megszerettem ezeket a nehéz napokat is. Már nincs benne görcsös ráfeszülés, csak engedem, hogy hasson rám, ezáltal kerülve közelebb önmagamhoz. Nem kezelem tabuként, nem tagadom és rejtem el szégyenkezve. Beszélek róla, és vállalom. Megszerettem, mert egy-egy ilyen eszköz használata meg tudja könnyíteni és szerethetővé tudja tenni ezt a periódust. Már nem nehezek ezek a napok, nincs rajtam súly. Fontos dolognak tartom, hogy választhatok, és örömmel használom ezeket a termékeket. Remélem, te is megtalálod bennük önmagad!
Borítókép: Monika Kozub, Unsplash