„A KórházSuli visszaadta a hitemet abban, hogy létezik igazi emberi jóság”

Szerző: Oláh Réka

Hogyan kerültél kapcsolatba a KórházSuli alapítvánnyal?

Az egyetemen hallottam róla először, az egyik évfolyamtársamtól, ekkor kapcsolódtam be az alapítvány munkájába és vállaltam az első tanítványaimat. Miután lediplomáztam, és elkezdtem tanítóként dolgozni, egy év eltelt anélkül, hogy részt vettem volna a KórházSuli munkájában, mert az új környezetben rengeteg akadályt kellett leküzdenem. Úgy gondolom, hogy csak akkor tudunk igazán segíteni másoknak, ha tényleg van plusz energiánk, amit bele tudunk ebbe tenni – így abban az évben ezért nem vállaltam tanítványt. Aztán az idei tanév elején Moni (Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli vezetője – a szerk.) egy új lehetőséggel keresett meg. Felmerült, hogy a gimnazista önkénteseket is bevonjuk a személyes tanítás folyamatába, egészséges, ép gyerekekkel – Moni pedig felajánlotta, hogy legyek egy ilyen csoport mentora. Ez a lehetőség éppen jókor érkezett az életembe, úgyhogy igent mondtam. Ez egyébként egy kevésbé intenzív feladat, mint a korrepetálás, inkább időszakos, amit könnyebben össze lehet egyeztetni a tanítói munkámmal is.

Miért pont a KórházSulira esett a választásod a sok más, önkénteseket kereső alapítvány közül?

Nagyon megfogott az, ahogy arról az időszakról beszéltek, amit már nem a kórházban, de még nem az iskolában, társaság nélkül töltenek a gyerekek. Személyes kötődésem, tapasztalatom is van a súlyos betegségekkel, mivel a családunkban több rákos beteg is volt. Szerencsére nem minden eset végződött tragikusan, de sajnos előfordult, és ez a betegség valahogy az életünk részévé vált; hol rokonok, hol ismerősök miatt aggódtunk. Ekkor még nem tudtam, hogy ez a betegség sok gyermeket is érint, azt viszont igen, hogy a betegeknek nagyjából a 80 százaléka felgyógyul. Éppen ezért tartom fontosnak azt, hogy aki meggyógyul, az ne csak testileg, hanem lelkileg is egészséges legyen. 

Mit jelent neked a KórházSuli?

Tulajdonképpen a KórházSuli alapítvány és maga a közösség is visszaadja a hitemet abban, hogy létezik igazi, önzetlen emberi jóság. Itt tényleg minden önkéntes alapon működik, mégis rengeteg gimnazista, egyetemista és dolgozó felnőtt vesz részt a munkában – tanévente 300-350 önkéntes dolgozik nálunk. Szerintem ez fantasztikus. Az is nagyon fontos, hogy a KórházSuli egy olyan ügyért alakult meg, amelyről sajnos nagyon keveset beszélnek. Hiába tanultam tanítóképzőben, még így sem nagyon hallottam a tartósan beteg gyermekek helyzetéről, és sajnos az iskolákban sem mindig foglalkoznak ezzel. Az is hatalmas pozitívum a KórházSulival kapcsolatban, hogy igyekszünk együttműködni az iskolákkal, tájékoztatjuk őket a gyermekek helyzetéről, és a megfelelő segítségnyújtásról.

A KórházSuli korábbi tábora | Forrás: KórházSuli

Hogyan működik a programba való jelentkezés? Milyen támogatást kapnak az önkéntesek? 

Amikor valaki jelentkezik a programba, kiválaszthatja, hogy milyen területekkel kapcsolatban tud segítséget nyújtani. 18 éves kor alatt mindenkivel foglalkozunk, korrepetálunk általános iskolásokat, de segítünk akár érettségire vagy nyelvvizsgára való felkészülésben is. A korrepetálás megkezdése előtt részt kell venni egy kétnapos tréningen – ez tulajdonképpen egy érzékenyítés, amelynek során a résztvevők különböző eseteket ismernek meg és szituációs játékokat játszanak. A KórházSuli csapata az önkénteskedés teljes ideje alatt nagyon szorosan ott áll mindenki mögött, és bármiben segít, illetve maguk az önkéntesek sokszor egymásnak is tudnak hasznos tanácsokat adni, példát mutatni. Ezen felül a KórházSulinál szakemberek (szociális munkás, pszichológus, szupervizor) segítik a biztonságos munkát. Az önkéntesek pedig eldönthetik, hogy milyen súlyos eseteket vállalnak. Ez szerintem azért is kiemelten fontos, mert ha valaki nagyon súlyos állapotban lévő gyermekek tanítását vállalja, akkor előfordulhat, hogy elveszíti a tanítványát. Az ilyen esetekben természetesen kötelező a szupervízió, ilyenkor az egész csapat támogatja és segíti az önkéntest a történtek feldolgozásában. 

Hogyan folyik a munka a járványhelyzet alatt?

Az óraadás az elejétől fogva online történt több esetben is, úgyhogy ezt nem befolyásolta a járvány. Hiszen sokszor hiába él akár ugyanabban a városban az önkéntes és a tanítványa, a gyermek állapota nem engedi, hogy látogassák. A beteg vagy gyógyuló gyermekeknek például gyakran teljesen steril szobában kell lenniük. A jelentkezés is ugyanúgy zajlik most, mint előtte, annyi a különbség, hogy az érzékenyítő tréninget is online szervezzük meg. 

Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel szembe kellett nézned az óráid során?

Az első tanítványom nem daganatos betegségből felgyógyult gyermek, hanem egy autista kisfiú volt, akinek matematikában segítettem. Vele egy kicsit nehéz volt lépést tartani, mivel nagyon rögeszmés volt – ez jellemző az autizmussal élő emberekre. Ha valamihez nem érzett kedvet, akkor nagyon nehéz volt változtatni a véleményén. A közös munkánk hamarosan abba is maradt, mert szükség lett volna egy időpontváltoztatásra – az autisták életében azonban nagyon fontos a rendszerezettség, és az új időpont nem felelt meg a családnak. Azóta egyébként egy másik önkéntes segíti a kisfiút matematikából, és vele jobban tud haladni, jobban működik a közös munka. Nagyon jó példa ez arra, hogy a KórházSuliban fontos, hogy a közös munka mind a segítő, mind a segített számára komfortos legyen.

Mi volt a legnagyobb sikerélményed?

A legutolsó tanítványomnak agydaganata volt, emiatt átesett egy műtéten, és a memóriája és a hallása is megsérült. Az elején nagyon nehezen indult a közös munka, hiszen nem igazán értettük egymást. Mivel vizuális típus vagyok, az egyik alkalommal rajzolni kezdtem neki. Hatalmas felfedezés volt, hogy ezeken rajzokon keresztül tudok vele kommunikálni – onnantól kezdve erre építettem az összes magyarázatomat.

Tartod még a kapcsolatot a volt tanítványaiddal?

A közös munka célja az, hogy a segített diákok visszailleszkedjenek az életbe. Ezért a tanulás végén lezárjuk a folyamatot. Igazából mi nem azért dolgozunk, nem azért segítünk, mert köszönetet várunk érte. Bár amikor az első tanítványommal befejeztük a közös munkát, hiába tudtam, hogy nem várok köszönetet, furcsa volt megélni, hogy valóban nem érkezett ilyen visszajelzés. Ezzel együtt is tudtam, hogy amit elértünk, az fontos és jelentős volt, hiszen a tanítványom vissza tudott térni az iskolába, és ez a legfontosabb. Hálálkodó üzenetek formájában tehát nem tartjuk a kapcsolatot, de volt olyan diákom, aki bejelölt a Facebookon, egy másikról pedig Moniéktól hallottam később. Mindig nagyon jó értesülni a volt tanítványaim eredményeiről, sikereiről – például, hogy az iskolába visszatérve a leggyorsabb matekcsoportba kerültek.

A KórházSulit bemutató korábbi cikkünket itt olvashatjátok, a koronavírus alapítványra gyakorolt hatásairól szóló, egy évvel ezelőtt született írásunk pedig ide kattintva érhető el.

Kiemelt kép: KórházSuli